mínuszos.hu

A vállalatok egyre kevésbé félnek a digitális átalakulástól

Varga-ZsigmondMinden harmadik vállalat tart attól, hogy üzleti modelljüket fenyegeti a digitális átalakulás — mutat rá egy friss, nemzetközi felmérés. A legújabb technológiai eszközök előnyeinek kihasználásával, ennek szükségszerűségével azonban szinte minden megkérdezett cég (nyolcvan százalék) egyetért. A Müncheni Műszaki Egyetem és az SAP közös tanulmányából kiderül, hogy a vállalatok azonban inkább készülnek a digitális transzformáció által előidézett változások irányítására, mintsem arra várnak, hogy mit lép majd a versenytársuk. Erre utal, hogy szinte minden második válaszadó cég legalább egy víziót megfogalmazott a saját digitális jövője kapcsán. Pontos tervvel ennek végrehajtására azonban ennél kevesebbjük, közel negyven százalékuk rendelkezik.

Bár a felmérésben hazai vállalatok nem vettek részt, Varga Zsigmond, az SAP üzletfejlesztési vezetője szerint a digitális átalakulás legnagyobb akadályát itthon jellemzően nem a képzettség, vagy a beruházásra fordítandó tőke jelenti. „A digitális átalakulás lényege az a kulturális váltás, ahogy egy vállalat gondolkozik és működik. A megváltozott környezet gyorsabb reakciót vár el a cégektől – azok lesznek sikeresek, akik az együttműködés új módszereit hozzák létre a digitális világ elkötelezettjei számára”– mondta.

Exit mobile version