A UPC a tanév végéig folytatja

Dardai-MariaA UPC Magyarország a tanév végéig meghosszabbítja új oktatási programját, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége által életre hívott Digitális Témahét keretében indított el. A „60 perc alatt az internet körül” című interaktív órákon általános iskolásoknak mutatják meg, hogyan épül fel a világháló és hogyan kell okosan élni a lehetőségeivel. A UPC programjában kiemelt figyelmet kapnak a speciális nevelési igényű tanulókkal foglalkozó és az elmaradott térségekben működő iskolák.

„Fontosnak tartjuk, hogy szerepet vállaljunk a digitális írástudás és az internettel kapcsolatos ismeretek terjesztésében, különösen a hátrányos helyzetben élő gyerekek, fiatalok körében. Ők azok, akik gyakran el vannak zárva a digitális világ lehetőségeitől. Célunk, hogy előttük is megnyissuk a kapukat és megtanítsuk nekik, amit az internetről ma már mindenkinek tudnia kell. A UPC folyamatosan fejleszti hálózatát a fővárostól távolabb eső településeken is, de e fejlesztéseknek csak akkor van valódi haszna, ha az ott élők képesek élni a nagy sebességű hálózat nyújtotta lehetőségekkel. Tudatos internethasználókat szeretnénk nevelni, ehhez ad segítséget digitális oktatási programunk” — mondta Dárdai Mária, a UPC Magyarország jogi és szabályozási igazgatója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Ismét egy csodás hír a Delltől

csü ápr 28 , 2016
A Dell bejelentette a tűzfalaiban használt SonicWALL Secure Mobile Access (SMA) operációs rendszerének frissítéseit. A rendszer mostantól a távolról dolgozó munkatársak felügyelt vagy épp nem felügyelt eszközei (okostelefon, táblagép, laptop) számára házirendalapú SSL VPN hozzáférést biztosít a kritikus fontosságú alkalmazásokhoz, adatokhoz és erőforrásokhoz. A Dell SonicWALL SMA 11.4 segítségével a […]
Mátrix

Friss, ropogós