A teljes társadalom javát szolgáló megoldásokat díjazott a Vodafone

Amanda Nelson, VodafoneIdén is kihirdették a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díj nyerteseit.

A közel 150 beérkezett pályamunka közül összesen tízet díjaztak: nyolcat a három kategória – Digitális Társadalom, Digitális Esélyegyenlőség, Bolygónk és Fenntarthatóság – valamelyikében, emellett pedig egy Vodafone Dolgozói Különdíjat és egy 5G Különdíjat is kiosztottak. A díjazottak között több projekt is az egészségügy és az oktatás digitalizációját segíti elő, de a környezetvédelmet és fenntarthatóságot támogató projektek is vannak a nyertesek között. A Vodafone Digitális Díjjal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy olyan kész innovációkat találjon és jutalmazzon, amelyek egy-egy fontos társadalmi kihívásra kínálnak megoldást.

„Infokommunikációs vállalatként nap mint nap szembesülünk társadalmunk kihívásaival, ezeknek az ügyeknek a felkarolásából pedig minden szektornak ki kell vennie a részét a közös fejlődés érdekében. A Vodafone Alapítványok világszerte számos olyan programot indítottak, melyek változást hoznak a mindennapokba, az esélyegyenlőséget, a fenntarthatóságot, valamint egy digitális társadalom létrejöttét és ezáltal egy jobb jövő megteremtését szolgálják. E programok közé tartozik a Vodafone Digitális Díj is, amelyet azzal a céllal hoztunk létre 2018 végén, hogy ösztönözzük és elismerjük azokat az innovátorokat, akik digitális projektjükkel valamely társadalmi kihívásra kínálnak megoldást” – mondta el Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.

A Digitális Társadalom kategóriában olyan innovatív digitális megoldásokat várt a Vodafone Alapítvány, melyek a teljes társadalom javát szolgálják, illetve a digitális eszközök használata révén megkönnyítik a mindennapjainkat.

1. helyezett: DokiLab Kft. – DokiApp alkalmazás. A DokiApp egy telemedicina szolgáltatást kínáló applikáció, amely a pácienseket és az appban elérhető orvosokat párosítja, és videókonzultációra kínál lehetőséget egy zárt, biztonságos rendszerben.

2. helyezett: Móra-BOOKR Kids Kft. – A BOOKR Suli alkalmazás digitális interaktív könyvtárának bővítése a 7-8. osztályos korosztály számára.A BOOKR Suli egy interaktív, animált hangoskönyveket tartalmazó alkalmazás és egy tanári adminfelület segítségével járul hozzá ahhoz, hogy a diákok megszeressék az olvasást. A projekt keretében interaktív digitális tanagyagok fejlesztése fog megvalósulni a 7-8.-os korosztály számára.

3. helyezett: Szegedi Melinda – Az e-Fásli orvosi eszköz irányú fejlesztése.A mindössze 19 éves Szegedi Melinda e-Fáslija egy olyan borogatás, amelyet digitálisan lehet hőszabályozni. A megoldás így a digitalizációnak köszönhetően kiküszöböli a hagyományos hőterápia nehézségeit.

A Digitális Esélyegyenlőség kategóriában olyan digitális megoldásokkal lehetett nevezni, melyek egy-egy hátrányos helyzetű csoportot, például fogyatékkal élő társainkat vagy a szegénységben élőket támogatják.

1. helyezett: Informatika a Látássérültekért Alapítvány – Papírról hangoskönyv egy lépésben, DEX 3.0.A kategória nyertes pályázata egy olyan szoftver, ami papír alapú dokumentumokból hoz létre meghallgatható hangoskönyvet, akár az ismert mp3, akár pedig a látássérült emberek által használt speciális Daisy formátumban.

2. helyezett: ExaMe Learning Kft. – ExaMe E-learning Platform.Az ExaMe segítségével a diákok egyetlen applikációból tudnak felkészülni az érettségi vizsgáikra, azokból a tananyagokból, melyeket a kiadók és tanárok a hozzá fejlesztett platformon keresztül a töltenek fel az appba. Az elnyert díj segítségével a pályázók 500 hátrányos helyzetben lévő érettségiző diáknak kívánnak ingyenes tananyagot biztosítani.

3. helyezett: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület – Biztonságban otthon – jelzőrendszeres házi segítségnyújtás. A Biztonságban otthon program célja az idős emberek önálló életvitelének segítése, biztonságérzetük megerősítése és szükség esetén a kritikus élethelyzetekben segítségnyújtás a számukra – mindezt a telekommunikáció adta lehetőségekkel.

A Bolygónk és Fenntarthatóság kategóriában olyan innovatív, digitális megoldásokat vártak a szervezők, amelyek a környezettudatosság széles körű elterjesztéséhez és a környezet megóvásához járulnak hozzá. Ebben a kategóriában megosztott első helyezést ítélt a Vodafone Magyarország Alapítvány.

1. helyezett: ff.next – Ecomate – Zöld banki megoldással az ökológiai lábnyom csökkentéséért.Az EcoMate egy olyan innovatív, mobile-first megoldás, amely ötvözi a pénzügyi és a környezeti tudatosságra nevelést. Az applikációban nyomon követhetők a személyes pénzügyek, ehhez pedig egy személyes karbonkibocsátást monitorozó rendszer is társul.

1. helyezett: WWF Magyarország Alapítvány – WWF Lábnyom applikáció. A WWF Lábnyom applikáció egy olyan hiánypótló eszköz, amely elsőként számolja ki egyéni ökológiai lábnyomunkat valós itthoni adatokra támaszkodva, emellett pedig mindennapi hasznos tippeket és rendszeres kihívásokat is ad annak csökkentésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.