A tehenek szeretik a robotokat

Alig egy hónappal a használatba vétel után hatszázalékos termésnövekedést értek el a teljesen automatizált, robotizált technológiával működő mezőhegyesi tehenészetben, amelyet 2,6 milliárd forintos hazai beruházással valósítottak meg – jelentette ki Isaszegi Norbert termelési igazgató. Mint elmondta, a két istállóból álló, 880 férőhelyes létesítmény északi istállójába október 2-án engedték be az első 180 holstein-fríz szarvasmarhát; a déli istállóba október 27-én került 130 egyed. A két létesítményben összesen 460 tejelő állat van. Hozzátette, január közepére-végére érik el a teljes állomány beköltöztetését.

A telep teljesen robotizált technológiát alkalmaz, valamennyi egyed GPS-nyomkövetős szerkezettel van ellátva, ami méri az élettani funkciókat. A vízágyon fekvő állatok maguk döntik el, hogy mikor mennek fejésre, amelyet egy automata, dupla beállású rendszer – egyszerre maximum nyolc állaton – végez el. Eközben a tehenek egyénre szabottan kapnak plusz takarmányt. Számítógép méri és vezéreli a páratartalmat, a világítást, a hőmérsékletet. Fűteni télen sem kell, a hőmérsékletet ponyvák leengedésével állítja be a rendszer. Isaszegi elmondta, első tapasztalatuk az, hogy az állatok szeretik az új helyet, eddig a példányok átlagosan 35 liter tejet adtak egy nap, ez most 39-re nőtt, miközben az eddigi 3,1-ről 3,5-re emelkedett a tej zsírtartalma.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyar Telekom: első nekifutásra BBB+

pén okt 30 , 2020
A Magyar Telekom bejelentette, hogy a Scope Ratings GmbH első alkalommal minősítette a társaság kibocsátói hitelkockázati besorolását BBB+ szintre, amelyhez stabil kilátás tartozik. A hitelminősítő magas besorolását támogatta a társaság nem ciklikus, válságálló üzleti modellje, a magyar mobil és vezetékes piacon elfoglalt vezető pozíciója, a széles és diverzifikált ügyfélköre, valamint […]
Darja Dodonova

És még ez is...