A tanulók iskolai mobiltelefon-használatának korlátozását javasolja az orosz szaktárca

Az egészségre és a tanulás hatékonyságára gyakorolt kártékony hatásukra hivatkozva a mobiltelefonok iskolai használatának korlátozását javasolta a tanév kezdetétől az Oroszország régióiba szétküldött módszertani útmutatásában a moszkvai közoktatási minisztérium.

„Az iskolások mobiltelefon-használata nemzetközi gyakorlatának elemzése kimutatta, hogy az eszközök hosszú távú és az iskolában való használata pszichikai károsodást, hiperaktivitást, ingerültséget és alvászavart okozhat, valamint a szellemi munkaképesség csökkenéséhez, a memória és a figyelem gyengüléséhez vezethet” – közölte az orosz média által hétfőn ismertetett dokumentumban a tárca. A minisztérium, amelynek álláspontját a fogyasztóvédelmi hatóság és a tanfelügyelői testület, valamint a közoktatási akadémia is támogatta, az intézkedés indoklásában egy közvélemény-kutatásra hivatkozott, amely részvevőinek többsége támogatta a mobiltelefonok óra közben való használatának korlátozását. Ez a tanulók között 61, a szülők körében 89, a pedagógusokéban pedig 90 százalékos. A megkérdezett iskolások többsége elismerte, hogy a telefon eltereli a figyelmüket a tanulásról és egyetértett azzal, hogy a mobilkészülékek károsan hatnak az egészségre.

A tárca ajánlásai szerint tanítás közben nemcsak az iskolásoknak, hanem a szülőknek és a tanároknak is tartózkodniuk kellene a telefonhasználattól. Azon a gyerekek esetében, akiknek egészségi állapota indokolttá teszi a mobiltelefon használatát, a tárca nem kívánja korlátozni a hozzáférést. A módszertani útmutatás szerint a tanárokat, a szülőket és a tanulókat egyaránt fel kell világosítani a mobiltelefonoknak az egészségre és a tanulási folyamatra gyakorolt hatásáról, valamint a készülékek használatának kultúrájáról. Az tárca előíratná, hogy a készülékeket az iskolában kapcsolják néma üzemmódba, és ha a tanintézményben van erre lehetőség, jelöljenek ki külön helyeket az őrzésükre. A minisztérium álláspontja szerint a legjobb az lenne, ha a tanulók a szünetet beszélgetéssel és aktív pihenéssel töltenék, és ha ebben az időszakban számukra csakis a telefont csakis az alapfunkciókra, vagyis a hívásra és az üzenetküldésre engednék meg felhasználni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Szeptember 14: így vásárolhatsz online az OTP-s kártyáddal

csü aug 22 , 2019
A bankok felkészülnek a szigorúbb azonosítási szabályokra, de az ügyfeleknek is van teendőjük, ha szeptember 14-ike után is szeretnének online vásárolni, ekkor lép ugyanis életbe a szigorúbb ügyfélazonosítási uniós előírás. A kártyabirtokosoknak aktiválniuk kell az erős ügyfél-hitelesítést lehetővé tévő biztonsági szolgáltatásokat, amely bankonként eltérő lehet. Az OTP jelezte, hogy 2019. […]
OTP bankautomata

És még ez is...