A szuperszámítógépek szuperek

szerverekA Forma 1-es versenyeken kimagasló szerepe van a szuperszámítástechnikának. A Forma 1-es csapatok már régóta használnak sokprocesszoros szuperszámítógépeket az áramlástani modellezéshez (CFD) elvégzéséhez. A tesztek során számítások milliárdjait végzik el a számítógépek, amelyek révén a versenypályán mozgó jármű körül áramló levegőt szimulálják. Az eljárás révén előre jelezhetővé válik a legapróbb változás is, amelyet az alkatrész megváltoztatása eredményez a leszorító, és a húzóerő alakulásában. És az is tesztelhető, hogy a szerkezeti átalakításnak milyen kihatása van az autó sebességére és irányíthatóságára.

Egy tavaly üzembe helyezett ilyen szuperintelligens gép például akár 17 óra alatt is képes végrehajtani egy olyan szimulációt, amely egy otthoni notebooknak öt hónapig tartana. Így a csapatok által kifejlesztett aerodinamikai megoldás már azelőtt leellenőrizhető és vizuálisan is megjeleníthető, hogy elkezdenék a prototípusok legyártását, és szélcsatornában való tesztelését. Tehát egyértelműen kijelenthető, hogy ma már a szuperszámítástechnika alkalmazása az autógyártás, autófejlesztés területén a versenyképesség elengedhetetlen tartozéka, ráadásul költséghatékony is, hiszen felesleges gyártási és időigényes tesztelési folyamatokat vált ki a szimulációs eljárásai révén.

Magyarországon már a kilencvenes években felmerült a gondolat, hogy a hazai kutatói szférának szüksége lehet egy ilyen eszközrendszerre. Az ügyet végül a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program (NIIF) karolta fel, és 2001 elején sikeresen be is üzemelték a NIIF Victor Hugo utcai központjában az első szuperszámítógépet. Azóta több beruházás is történt a rendszer fejlesztése érdekében. Jelenleg is zajlik az úgynevezett „Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban” elnevezésű projekt, melynek következtében 2014 végéig megnégyszereződik a magyar szuperszámítástechnikai összkapacitás. Ezt a gyakorlatra úgy lehetne lefordítani, hogy olyan teljesítménnyel bír majd a hazai rendszer, mintha a világ 7 milliárd embere kezébe venne egy-egy számológépet, és másodpercenként kb. 30 ezer műveletet hajtanának végre egyszerre. A projekt két kiemelt központja Budapest és Debrecen. A Magyar Állam és az Európai Unió összesen közel 2 milliárd forinttal támogatja a projektet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Szövetségbe tömörítené a pénztárgép-forgalmazókat a lengyel leány

szo júl 26 , 2014
ShareTweetPinShareKiskereskedelmi, oktatási központot és új budapesti képviseletet nyitott a Micra-Metripond Kft., amely az online pénztárgépek magyarországi bevezetését követően 33 ezer új típusú kasszát szállított a piacra. A lengyel Comp Csoport tulajdonában lévő hódmezővásárhelyi cég arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 30 millió forintból hozta létre a most megnyitott hódmezővásárhelyi oktatási központot, […]
mérleg

És még ez is...