A szolgáltatók és hackerek is az orosz kalózellenes törvény ellen

 

Oroszországban háborog az internetes közösség a hónap elején elfogadott jogszabály miatt, amely elvileg a filmek és tévéműsorok szerzői jogi jogosultjainak érdekében igyekszik az eddiginél hatásosabban fellépni a világhálón terjedő jogsértő másolatok ellen. Az orosz Parlament, a Duma alig egy hónapja, mindössze két hetes előkészítés után szavazta meg az új szerzői jogot érintő szabályozást, amelyet Vlagyimir Putyin azonnal alá is írt. A napokban több szolgáltató tiltakozásba kezdett a jogszabály kapcsán, közöttük olyan jelentős vállalatok is, mint a Mail.ru vagy a Yandex keresőszolgáltató. A tiltakozók kifogása az, hogy nem világosak a jogszabály megfogalmazásai, ugyanakkor a jogsértések tekintetében igen drasztikus szankciókat ír elő. Különösen aggályosnak találják, hogy ez alapján akár bírósági végzés nélkül is lehetőség lesz az oldalak IP-címének blokkolására abban az esetben, ha azokon jogsértő tartalmakat találnak. A bírálók attól tartanak, hogy ily módon sérül a felhasználók véleménynyilvánítási szabadsága, valamint a tájékozódáshoz és a cenzúramentes internethasználathoz való joga. Persze több hacker is azonnal csatlakozott a tiltakozók táborához és már az első napon megbénították a RosKomNadsor, vagyis az orosz kommunikációért felelős állami szerv újonnan létrehozott honlapját, amelyen a jogtulajdonosok panaszt tehetnek, ha a világhálón jogsértő másolatot találnak — írja a hamisitasellen.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Mikrobi az űrben

hét aug 12 , 2013
ShareTweetPinShare  Fellőtték az első beszélő robotot a Nemzetközi Űrállomásra. A japán Űrkutatási Központ helyi idő szerint vasárnap hajnalban Tanegashima szigetéről útjára indította a HTV4 automata teherűrhajót, amely ivóvizet, élelmiszert, ruhát és más felszereléseket visz a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó legénységnek, a felgyülemlett szemetet pedig elszállítja. A szállítmány része az alig 34 […]
robot

És még ez is...