mínuszos.hu

A szlovákok megcsinálták: ősztől négy mobilszolgáltató versenyez


Már idén ősszel elindítja a lakosságnak szánt szolgáltatásait a negyedik szlovákiai mobilszolgáltató a Swan, amely 4G-s szolgáltatásának beindításával lép a piacra – közölte pénteken a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti lap. Szlovákiában jelenleg a legtöbb aktív SIM-kártya előfizetővel az Orange rendelkezik, a második legnagyobb piaci részesedéssel rendelkezik a Slovak Telekom, amely az első szlovákiai mobilszolgáltató, az Eurotel megvásárlásával lépett a piacra, valamint az O2, amely 2007-ben indította el a szolgáltatást és az eladott SIM-kártyák tekintetében a legdinamikusabban fejlődő szolgáltató.

A Swan eddig az optikai hálózatán terjesztett szolgáltatásairól volt ismert a szlovák piacon. A Swan idén januárban nyerte el a 4G-s hálózat működtetéséhez szükséges frekvenciát, amelyért 6,6 millió eurót fizetett. A HN szerint a gyors internetezést lehetővé tevő 4G-s hálózat működtetését kezdetben néhány nyugat-szlovákiai városban, köztük Nagyszombatban, Bazinban és Nyitrán indítja be a Swan, amely a közeljövőben ötven-száz millió eurót tervez költeni távközlési hálózata fejlesztésére. A vállalat célja, hogy a szlovák mobilszolgáltatói piacon 2015 végéig kétszázezer aktív SIM-kártyát üzemeltessen, távlati terveikben pedig a félmilliós ügyfélszám szerepel. A célkitűzés nem tűnik aránytalannak, tekintve, hogy a hét évvel ezelőtt a szlovák piacra lépett O2 tavaly elérte a másfél millió ügyfelet és a számuk tavaly megközelítőleg 200 ezerrel nőtt — írja az MTI.

Exit mobile version