A sorrend: Apple, Samsung, Huawei

Az IDC friss jelentése szerint a táblagéppiacot az idei első negyedévben is az Apple vezette, ámbár csökkenő eladásokkal és zsugorodó piaci részesedéssel. Mi több, a legnagyobb mértékben épp az Apple táblagép eladásai csökkentek az első negyedévben, 13 százalékkal, miközben forgalmát csak egyetlen gyártó, a kínai Huawei tudta növelni 31,7 százalékkal. Az összes többi gyártó eladásai csökkentek.

Az Apple 8,9 millió táblagépet értékesített az első negyedévben a 2016 első negyedévi 10,3 millió után. A mostani eladások 24,6 százalékos, az egy évvel ezelőtti eladások 25,9 százalékos piaci részesedést biztosítottak számára. A sorban második Samsung az egy évvel korábbinál 1,1 százalékkal kevesebb, hatmillió táblagépet értékesített az idei első negyedévben. Mivel eladásai a piaci átlagnál kisebb mértékben csökkentek, piaci részesedése még emelkedni tudott, 16,5 százalékra 15,2 százalékról. A Huawei 2,7 millió táblagépet adott el az idei első negyedévben, míg egy évvel korábban kétmilliót. A kínai cég világpiaci részesedése ezzel 7,4 százalékra nőtt 5,1 százalékról.

Az Amazon.com táblagép eladásai 1,8 százalékkal 2,2 millióra csökkentek, a piaci részesedés ezzel párhuzamosan 6,0 százalékra nőtt 5,6 százalékról. A Lenovo 3,8 százalékkal kevesebb táblagépet értékesített az idén, mint a tavalyi első negyedévben, 2,1 milliót 2,2 millió után, ami 0,2 százalékponttal nagyobb, 5,7 százalékos piaci részesedéshez volt számára elegendő. Az összes többi táblagép gyártó eladásai együttesen 14,7 százalékkal 14,4 millióra csökkentek, piaci részesedésük 42,7 százalékról 39,8 százalékra zsugorodott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.