A sorrend: Apple, Microsoft, Google

Apple - Microsoft - GoogleAz Apple lett a világ legértékesebb technológiai márkája 2024-ben, megelőzve a tavalyi vezető Amazon.com Inc.-t, amely a versenytársak erősödésére a negyedik helyre csúszott vissza.

A Brand Finance brit piackutató és üzleti tanácsadó vállalat összeállítása szerint a múlt évhez képest az Apple márka értéke 74 százalékkal, 516,6 milliárd dollárra nőtt, míg az Amazoné csupán 3,2 százalékkal, 308,9 milliárd dollárra emelkedett. A Microsoft márkaértéke 78 százalékos emelkedéssel, 340,4 dollárra nőtt és ezzel a lista második helyére került, miközben Google-é 18,5 százalékkal, 333,4 milliárd dollárra nőtt, ezzel megőrizte harmadik helyét.

A technológiai szegmensben a legnagyobb értéknövekedést az Nvidia Corp. érte el, márkája 163 százalékkal, 44,5 milliárd dollárra nőtt a mesterséges intelligencia-technológiákban alkalmazott mikrochipek iránti nagy kereslet miatt. A cég a tízes lista utolsó helyén áll, egy év alatt 19 helyet lépett előre. A rangsorban az ötödik helyet a TikTok (84,2 milliárd dollár), a hatodikat a Samsung (82,2 milliárd dollár), a hetediket a Facebook (75,7 milliárd dollár), a nyolcadikat az Instagram (70,4 milliárd dollár), a kilencediket pedig az Oracle (53,1 milliárd dollár) foglalta el.

A tízes listán csak az ötödik kínai TikTok és a hatodik dél-koreai Samsung nem amerikai cég.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyarország jobban teljesít: Drágábban veszünk igénybe kevesebb szolgáltatást

pén aug 23 , 2024
Közel 21 ezer forint volt havonta egy átlagos háztartás hírközlési kiadása 2023-ban. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint a hírközlési szolgáltatásokra, azaz mobiltelefonra, internetre, tévé-előfizetésre és otthoni (vezetékes) telefonra átlagosan 20 900 forintot fizettek a magyarok. A kiadások több mint felét a mobilszolgáltatás, vagyis a hanghívások és […]
internet - modem

És még ez is...