A sorrend: Apple, Google, Microsoft

Apple-Google-MicrosoftAmerikai cégek uralják a világ száz legértékesebb vállalatát rangsoroló listát, amelyet a Handelsblatt című német gazdasági napilap hagyományosan az év végén állít össze. Az első hely vitathatatlanul az Apple amerikai információ-technológiai óriáscéget illeti meg, amelynek piaci kapitalizációja mintegy 549 milliárd euró. Ez az összeg nagyobb, mint Svédország vagy Dánia éves hazai összterméke. Már a második helyezett Google, a világ vezető internetes kereső- és tartalomszolgáltatója is jócskán lemarad az Apple-től, piaci értéke ugyanis „csak” 474 milliárd eurót tesz ki. A harmadik helyen álló szoftvergyártó óriás, a Microsoft 405 milliárd eurót ér jelenlegi árfolyama alapján.

Az év nyertese az Amazon amerikai internetes kiskereskedelmi vállalat, amely a 2014-ben elért 42. helyről idén a 6. helyre ugrott a Handelsblatt listáján. Nem panaszkodhat a dinamikusan fejlődő Facebook közösségi portált működtető vállalat sem: 270 milliárd eurós piaci kapitalizációjának köszönhetően a világ száz legértékesebb cége között a 7. helyet tudhatja magáénak. A top-100-as listára csak hat német cég került fel, közülük az SAP a 73., a Siemens elektrotechnikai cég a 88., a Deutsche Telekom telekommunikációs vállalat a 92. helyezett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az AQUIS Innovo nyerte a MÁV-START tenderét

szo jan 2 , 2016
Az AQUIS Innovo Kft. nyerte a MÁV-START Zrt. CAF gyártmányú 10-91 100, 19-91 100, 20-91 100 és 21-91 100 sorozatú vasúti személykocsijainak korszerűsítéséhez szükséges ülőhelyfoglaltság kijelzők szállítására és kiegészítő szolgáltatások nyújtására kírt tenderét. A 188 888 eurós, azaz közel hatvanmilliós üzletet az ABCOM Világítástechnika és Nagykereskedelmi Kft., Albacomp RI Rendszerintegrációs […]

És még ez is...