mínuszos.hu

A Sony 900 embert bocsát el a PlayStation részlegéről

A Sony mintegy kilencszáz alkalmazottját bocsátja el PlayStation részlegétől, a globális létszám közel nyolc százalékát.

„Rendkívül nehéz döntést hoztunk, hogy a helyi törvények és a konzultációs folyamatok függvényében világszerte mintegy nyolc százalékkal, azaz körülbelül kilencszáz fővel csökkentjük a teljes létszámunkat” – közölte Jim Ryan, a PlayStation vezetője. „Alapos mérlegelés és számos, több hónapon át tartó vezetői megbeszélés után világossá vált, hogy változtatásokra van szükség az üzletág további növekedése és a vállalat fejlesztése érdekében” – írta a PlayStation alkalmazottainak küldött belső körlevelében.

Az elbocsátások számos PlayStation studiót érintenek, köztük az amerikai Insomniac Games és a Naughty Dog, a hollandiai Guerrilla Games és a brit Firesprite stúdiót is. A Sony bezárja a PlayStation VR-játékokat fejlesztő londoni stúdióját az Egyesült Királyságban. Az elbocsátások bejelentésére pár nappal azt követően került sor, hogy a Sony nem érte el a PS5 eladási célját, aminek következtében a Sony részvényeinek árfolyamcsökkenése tízmilliárd dollárral vitte le a cég piaci tőkeértékét.

Az egész számítógépes játékiparon elbocsátási hullám söpör végig az utóbbi időkben. A Microsoft a múlt hónapban 1900 Activision Blizzard és Xbox alkalmazottat bocsátott el, ami a teljes Microsoft Gaming részleg mintegy nyolc százaléka. A Unity szintén a múlt hónapban elbocsátotta alkalmazottainak 25 százalékát, a Discord pedig alkalmazottainak 17 százalékát — írta a The Verge szakmai hírportál.


 

Exit mobile version