A Slovak Telekom is német lesz

euroA szlovák kormány még idén eladja a Slovak Telekom távközlési vállalatban birtokolt 49 százalékos részvénycsomagját a cég többségi tulajdonosának a német Deutsche Telekomnak – számolt be a pozsonyi Pravda pénteken. A szlovák lap értesülést Tomás Malatinsky szlovák gazdasági miniszter is megerősítette. Elmondta: a tranzakcióról szóló megállapodást csütörtökön írták alá a Deutsche Telekom képviselőivel. A memorandum részleteit és a lehetséges vételárat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, ám arról annyit már tudni lehet, hogy annak alapján az adásvételre még 2014 végéig sor kerül. A szlovák nemzeti távközlési vállalat, az akkori nevén Slovenské Telekomunikácie, többségi résztulajdonát még Mikulás Dzurinda első kormánya idején, 2000 nyarán privatizálták. A cég 51 százalékos részvénycsomagját megközelítőleg egymilliárd eurónak megfelelő összegért vásárolta meg a német távközlési óriás, amely a privatizációs szerződés alapján elővásárlási jogot is szerzett a vállalat fennmaradó tulajdonrészére. A Slovak Telekom még állami kézben maradt részvénycsomagjának eladása már évek óta terítéken van, az arról szóló tárgyalásokat még Iveta Radicová kormányának idején (2010-2012) elkezdték — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Vitányvárat 3D-ben rekonstruálták

hét febr 17 , 2014
ShareTweetPinShareVirtuálisan rekonstruálták a Vértes legromantikusabb várromját, a Vitányvárat, amely a legmodernebb technológia révén 16. századi pompájában épült újjá és vált teljesen bejárhatóvá a virtuális térben. A Vértes hegygerincén húzódó, eredetileg a tatárjárás után, a 13. század végén épült Vitányvár több mint négyszáz éve áll romosan: azóta, hogy az osztrák seregek […]

És még ez is...