Elsősorban egyetemi karok, PhD-hallgatók és posztdoktorok jelentkezését várják arra a nemzetközi ösztöndíjprogramra, amelyet a robot kutatási-oktatási projektekkel foglalkozó RoboCup Federation (RCF) hirdetett meg. A győztes pályázók részt vehetnek az RCF idei világbajnokságán és támogatást kapnak saját robotprojektjeik elindításához. A RoboCup Visiting Fellows elnevezésű kiíráson két kutató kap lehetőséget a Sydney-ben július 3. és 8. között megrendezendő világversenyen vendégként és megfigyelőként történő részvételre. A győztesek emellett további tízezer dolláros, úgynevezett start-up költségvetésben részesülnek, amivel egy új robotcsapatot hozhatnak létre és robotokat építhetnek következő, 2020-as vagy 2021-es RoboCup világbajnoksága – közölte Simon Béláné egyetemi tanár, a RoboCup Junior nemzeti képviselője.
A RoboCup-ot az Egyesült Államok, Japán és Németország hozta létre 1997-ben azért, hogy a robotfejlesztések és a mesterségesintelligencia-kutatások előrehaladását teszteljék és serkentsék évről évre a világ valamelyik országában rendezett verseny és szimpózium formájában. A projekt nem csak verseny, mivel nem az egyéni pontszerzés a legfontosabb, a csapatok belenéznek egymás munkájába, ami segítheti fejlődésüket.