mínuszos.hu

A repülőrozsda kikezdheti a te autódat is, de védekezhetsz ellene

polirtech.huVannak, akik autójukra pusztán közlekedőedényként tekintenek. Őket nem érdekli, ha az autójuk nem ragyog a tisztaságtól, csak az a fontos nekik, hogy mindig mindenhova elvigye őket, azaz eljussanak egyik pontból a másikba.

Azonban ha valaki nem fordít kellő időt az autója külsejének ápolására a POLIRTECH.HU termékeivel, akkor annak súlyos következményei lehetnek egy idő után. Az autó fényezésén megtelepedő savas, maró hatású anyagok idővel kikezdhetik a karosszériát. A rozsdásodás akár évekkel megrövidítheti az autó élettartamát, egy esetleges eladáskor pedig komoly százezrekkel csökkentheti a jármű értékét.

Érdemes védekezni az ellen, ami ellen lehet!

Az autón rendkívül kis méretű szennyeződések is képesek megtapadni. Egy felületes, gyors mosás során esély sincs arra, hogy ezek maradéktalanul eltávolításra kerüljenek. Sajnos azonban – bár messziről ugyan nem látszanak – ott maradhatnak a fényezésen apró fémrészecskék, szennyeződések, amik kifejtik kártékony hatásukat előbb vagy utóbb.

Célszerű tehát magára a mosásra elegendő időt szentelni, feltéve, ha nem akarjuk képletesen szólva az árokba lökni a járgányt néhány éven belül. Ennek érdekében bölcs döntés nem minden autóápolási szerből a legolcsóbbat választani, hiszen azok sokszor nem képesek olyan hatást kifejteni, aminek valódi eredménye is lenne.

Sokan megfeledkeznek arról, hogy a repülőrozsda ellen is ésszerű volna tenni valamit. A repülőrozsda eltávolítására szolgáló termékek egyáltalán nem megfizethetetlenek. Árukért cserébe képesek eltüntetni a fékpor és a repülőrozsda szennyeződéseket, méghozzá rendkívül gyorsan és alaposan.

Kinek az autójára jelent veszélyt a repülőrozsda?

Röviden és tömören fogalmazva minden autóra. A fékpor nemcsak a felnin, de a lakkrétegen is megtelepedhet. Aligha kerülheti el bármelyik autós is, hogy találkozzon a járműve az apró fémrészecskékkel.

Különösen azoknak célszerű a repülőrozsda elleni harcra kiemelt hangsúlyt fektetni, akik gyakran állnak meg vasútállomás vagy HÉV megálló mellett, mivel ezek a járművek rengeteg vasport termelnek a mindennapok során. Ha a repülőrozsda megtapad a lakkrétegen, akkor a pára, az eső hatására intenzív rozsdásodást idézhet elő, amelynek következményeit már ecseteltük.

Így használd a repülőrozsda eltávolítót

A repülőrozsda eltávolítása egy jó minőségű szerrel szinte gyerekjáték. Először is le kell mosni az autót jó alaposan, majd a már megtisztítottt autót kell befújni vele. Ekkor a szer elkezdi kifejteni a jótékony hatását: kioldja a fényezésből és a felniről a zsírt és a megtapadt fémrészecskéket, vasport is.

Nem kell megijedni, ha rózsaszín foltok jelennek meg a fényezésen közvetlenül a szer használatát követően. Ez egy normális kémiai reakció következtében történik, nem fog tartós nyom maradni az autón. Ez a szer az üvegfelületeken és a műanyag felületeken is használható.


 

Exit mobile version