A Redmenta több mint 300 ezer euró befektetést kapott

RedmentaA budapesti székhelyű Redmenta 326 ezer euró befektetést kapott, amelyet platformjuk fejlesztésére, és új piacok meghódítására fordítanak.

A Magyarországon is ismert feladatlap-készítő alkalmazás, a Redmenta egyedi módon építette be a mesterséges intelligenciát (MI) a már meglévő platformjába: az MI tartalomgenerátor különböző tanulási célokra, egyénekre szabva tud anyagot létrehozni, amely jelentősen megkönnyíti a tanárok számára a feladatlapok, dolgozatok elkészítését. A Redmenta olyan MI modell-agnosztikus platformot épít, amely kihasználja a nagy nyelvi modellek erősségeit, de ellentétben az MI-modellekkel, úgy tud interaktív tartalmakat előállítani, hogy azok összhangban vannak a helyi szabványokkal, tantervekkel és különböző tanulási célokkal. Ezáltal az egyébként is elfoglalt tanárok munkaterheit jelentősen csökkenti, legalább heti négy órát megtakarítva számukra.

A legfrissebb, 326 ezer eurós finanszírozási kör nem csak hazai, de nemzetközi érdeklődésre is számot tartott. Befektetőik közt tudhatják Varga Zoltánt, aki a Central Media Group tulajdonosa, vagy a széles oktatási portfólióval rendelkező STRT Holding Nyrt-t, amelyet Balogh ‘Petya’ Péter, a „cápák cápája” vezet. A befektetők csapatához csatlakozott még a hongkongi Waris Candra is, aki nagy tapasztalattal rendelkezik az APAC régióban a közoktatás területén, elsősorban partneri kapcsolatok és együttműködések kiépítésében. Csatlakozott még a Redmenta két korábbi befektetője, Fülöp András, a Deloitte korábbi vezérigazgatója és Csillag Péter, a Hungarian Business Angel Network elnöke, és a Redmenta korábbi vezető befektetője.

A Redmenta elsődleges célja a nemzetközi terjeszkedés, hogy megoldásaik minél több tanár és diák számára elérhetővé váljanak világszerte. Jelenleg pilot projektekkel kísérleteznek számos országban, többek között Hongkongban, Tajvanon, Görögországban, Lengyelországban, az Egyesült Királyságban, Indiában és Norvégiában. Hosszú távú stratégiájuk további terjeszkedési terveket foglal magában a Közel-Keleten, Délkelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A startup társalapítója, Visy Zoltán szerint a cégnek pozitívak a kilátásai. „Magabiztosságot és önbizalmat ad számunkra, hogy mostanra egy rendkívül sokszínű befektetői és tanácsadó csapat áll a Redmenta mögött, akik kitartóan hisznek a fenntartható növekedésünkben egy olyan gyorsan változó iparágban is, mint az oktatástechnológia.”


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

NAV-Mobil értesít a jogviszonyváltozásokról

sze máj 29 , 2024
ShareTweetPinShareA foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint az új funkció által a felhasználók azonnal megtudhatják, ha munkáltatójuk akár közös megegyezéssel, akár egyoldalúan módosította a foglalkoztatásuk feltételeit. A közlemény szerint […]
NAV Mobil app

És még ez is...