A programozóképzések iránt egyre kisebb a fizetőképes kereslet

Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy társalapítójaBár a programozóképzések iránt töretlen a kereslet, a válság miatt nehéz helyzetbe kerülők a finanszírozási szempontból biztonságos, kiszámítható megoldásokat keresik, azaz egyre kisebb a fizetőképes kereslet a programozóképzések iránt.

A piaci igényre reagálva a Green Fox Academy jövedelemarányos utófinanszírozási formát vezetett be. A koronavírus-járvány miatt kialakuló gazdasági válság ugyan az it-zektorban is megtorpanást okozott, azonban egyre inkább az látszik, hogy ez nem lesz hosszú életű. “A távmunkába kényszerülő cégek felismerték, hogy mekkora a kitettsége a szervezetnek, ha le van maradva a digitalizációban, így a nagy it-büdzsékről döntő vállalatok is még nagyobb erőforrásokat allokálnak erre a területre. Ezek a döntések most születnek, így arra számítunk, hogy 2020 végén, 2021 elején már érezhető lesz ennek a hatása” – állítja Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy társalapítója.
A másik oldalon a munkavállalók között is sokan elgondolkodtak a karrierjükön, még akkor is, ha az ő állásuk közvetlenül nem került veszélybe, és elkezdtek olyan átképzéseket keresni, amivel jövőbiztos készségekre tehetnek szert. “Március végén például indítottunk egy 3 hetes, ingyenes képzéssorozatot a programozás alapjairól, amire minden előzetes elvárásunkat felülmúlva eddig több mint 8600 jelentkeztek – mondta Bárdos Kristóf. – Az látszik, hogy az emberek nagyon nyitottak arra, hogy átképezzék magukat, de sok esetben nem engedhetnek meg maguknak egy karrierváltó képzést, erre kerestünk megoldást, amikor bevezettük a jövedelemarányos utófinanszírozást.”

A nemzetközi piacon Income Share Agreement néven ismert, ugyanakkor a hazai programozóképzések piacán még egyedülálló finanszírozási forma lényege, hogy a végzett hallgatóknak az elhelyezkedés után fix részletek helyett a havi jövedelem meghatározott hányadát, a Green Fox esetében húsz százalékát kell befizetniük a tandíjra. De ha valaki például anyasági szabadságra megy, beteg lesz, esetleg átmenetileg elveszíti a munkáját, arra az időszakra akár fel is lehet függeszteni a tandíjfizetést. A Green Fox üzleti modellje szerint – a tandíj és a partnercégektől kapott közvetítési díj együttesen fedezi a képzést – egyébként is motivált volt abban, hogy a nála végzett junior programozókat elhelyezze, az új finanszírozási megoldás esetében még explicitebb a hallgatók és az iskola közös célja: a hallgató jó állást találjon a képzés elvégzését követően. A jövedelemarányos utófinanszírozás bevezetését az Impact Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-től kapott social impact befektetés tette lehetővé.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A nagyvállalatoknak július 1-jétől kell csatlakoztatniuk az adóhatóság szerveréhez Romániában

pén jún 12 , 2020
Romániában a nagyvállalatoknak július 1-jétől kell csatlakoztatniuk az online kasszát az adóhatóság szerveréhez, legkésőbb szeptember 30-ig kell ezt megtenniük, vagyis az érintetteknek három hónap áll a rendelkezésükre – közölte a román pénzügyminisztérium. A szaktárca immár sokadik halasztás után újabb határidőket tűzött ki az adócsalás elleni küzdelem szempontjából fontos intézkedés bevezetésére. […]

És még ez is...