A posta rákészült a 22 eurós áfamentességi értékhatár megszűnésére

postaJúlius 1-jén az unióban megszűnik az unión kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége, 150 euróig a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad. A Magyar Posta automatikus vámeljárással készül a jogszabályi változásra.

A jelenlegi szabályozás szerint az EU-n kívülről érkező áruk 22 eurós összeghatárig vám- és áfamentesek, míg a 22 és 150 euró közöttiek vámmentesek, de áfát kell fizetni utánuk. Július elseje előtt az áfamentesség azokra a termékekre vonatkozik, amelyek szabad forgalomba bocsátását eddig az időpontig kezdeményezik a vámhatóságnál. A július 1-jéig megrendelt, de ezen a napon vagy ezt követően az EU vámhatárára érkező csomagokra, amelyeket ekkor jelentenek be szabad forgalomba bocsátásra, az új szabályok szerint vámáru-nyilatkozatot kell benyújtani és áfát kell fizetni – közölték. A kisebb értékű árut tartalmazó küldemények többségét a Magyar Posta kezeli. A harmadik országból a küldemények a Nemzetközi Posta Kicserélő Központba érkeznek, itt a szabályok szerint válogatják július elsejéig a küldeményeken jelölt érték szerint. Az uniós áfairányelv változása a postát remélhetőleg nem állítja megugorhatatlan feladat elé: mivel nem lesz válogatás, hanem minden árutartalmú küldeménynek vámeljárás alá kell kerülnie a megadott időponttól, és ez a változás akár százszorosára is növelheti a napi vámeljárások számát.

A posta jelentős informatikai fejlesztéssel és logisztikai kapacitásbővítéssel készül a jogszabályi változásra, arra törekedve, hogy a vámeljárási folyamat automatikus és minél gyorsabb legyen. A tervek szerint a vámügynöki szolgáltatás díja termékértékhez igazítottan sávos lesz. Az új folyamatban az ügyfelek számára elsődlegesen az online fizetés lesz ajánlott, amelyhez díjelőny is társul. Minden online rendelés esetén, de a vámeljárás miatt az unión kívüli rendeléskor különösen fontos a pontos címadatok (név, cím) mellett az elektronikus elérhetőségek (email, telefon) megadása is, mert a megfelelő adatok birtokában a posta automatikusan elvégzi a vámeljárást, és fizetést követően a szabályok szerint kézbesíti a küldeményt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Végre lehet jelentkezni a kárpátaljai magyarság digitális felzárkóztatását segítő programra

pén ápr 9 , 2021
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának megbízásából és támogatásával a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány idén is pályázatot hirdet a Kárpátalja magyarlakta településein élők digitális felzárkóztatásának elősegítése céljából. A pályázatra április 7-étől lehet jelentkezni. Harmadszor hirdetik meg a kárpátaljai magyarság digitális felzárkóztatását segítő programját, amely iránt továbbra is nagy az érdeklődés – olvasható a […]
Forint

És még ez is...