mínuszos.hu

A pénzügyi oktatásnak is lépést kell tartania a digitalizációval

A pénzügyi oktatásnak is lépést kell tartania a digitalizációval, mivel ez a folyamat a pénzügyeknél is több változással jár; a digitalizáció térnyerését a K&H-csoport elemzése szerint mutatja, hogy ma átlagosan minden családtagra két digitális eszköz jut, a gyerekek korán, négy-öt éves kortól rendszeres használóivá válnak, később pedig a játék mellett már legalább 56 százalékuk tanul is segítségükkel. A csoport közleménye szerint a változás az oktatásban is megjelent: az iskolák 98 százalékának van legalább egy olyan terme, amely megfelel az aktuális igényeknek. Az általános iskolák mintegy felében, a középiskolák mintegy kétharmadában két vagy még több számítógépterem található. A pénzügyi ismeretterjesztésnek jóval nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a fiatalok nevelésében, hogy felnőttként majd átlássák lehetőségeiket, felkészülten tudjanak dönteni. Ezért hozta létre a csoport a szórakoztató, élményt nyújtó platformként a Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt, illetve az új ismeretanyagok átadást támogató vlogsorozatot és mobilapplikációt — állítja Horváth Magyary Nórát, a csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Exit mobile version