A pedofil tartalmak bejelentését szorgalmazza az INHOPE szövetség

A pedofil tartalmak bejelentését szorgalmazza a gyerekek szexuális kizsákmányolása ellen küzdő internetes forródrótok nemzetközi szövetsége, az INHOPE, amely Magyarországon tartja zártkörű közgyűlését – közölte a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH).

A hatóság, a közgyűlés társszervezője közleményében azt írta, az INHOPE 45 ország 54 hotline-jának munkáját fogja össze, illetve segíti az új online segélyszolgáltatások létrehozását. A bejelentések nyomán gyakran rendőri akciók indulnak, sikerül azonosítani és kiszabadítani helyzetükből az áldozatokat, és elfogni a tetteseket. Egy évben több mint 96 ezer bejelentést juttat el az INHOPE az egyes országok rendőrségeinek, ugyanakkor arra híva fel a figyelmet, hogy az internetezőknek nem szabad elmenniük a gyanús jelek mellett, minden egyes bejelentés számít.

A szervezet keddtől péntekig tartó budapesti rendezvényén Karas Monika, az NMHH elnöke köszöntőjében kiemelte: a pedofil tartalmak nem állnak meg az országhatárnál, ezért elengedhetetlen a nemzetközi összefogás. A magyar hatóság elnöke hangsúlyozta, az INHOPE amellett, hogy összehangolt tevékenységével hatékonnyá teszi a tagországok munkáját, lehetőséget kínál a jó gyakorlatok átadására. Az NMHH online jogsegély-szolgáltatása, az Internet Hotline 2012-ben csatlakozott az INHOPE-hoz, a magyar netezők a www.internethotline.hu oldalon jelenthetik, ha pedofil tartalomba ütköztek a világhálón. A magyar honlap a világhálón található másfajta jogellenes, illetve kiskorúak számára káros tartalmak bejelentésére is lehetőséget ad kilenc kategóriában a rasszista oldalaktól a személyes adatokkal, fotókkal való visszaélésig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Telenor Accelerate: tavaly még öt, idén csak három cég lehet nyertes

szo jún 17 , 2017
A Telenor Magyarország másodszor is meghirdeti startupokat támogató akcelerátor pályázatát. Szeptember 4-ig jelentkezhetnek a vállalkozások, amelyek közül három vehet részt az intenzív fejlesztőprogramban. A nyertes startupok szakértő mentorokhoz, tapasztalt felsővezetőkhöz, pénzügyi forrásokhoz, befektetőkhöz, valamint a Telenor Csoport nemzetközi ügyfélköréhez és partnerhálózatához hozzáférve nyerhetnek a fejlődésükhöz szükséges lendületet és befektetést. „Hiszek […]

És még ez is...