A parlament gyorsított eljárásban vitatja meg az 5G hálózatok kiépítését szabályozó törvénytervezetet Romániában

Florin CituA román parlament gyorsított eljárásban vitatja meg az 5G hálózatok kiépítését szabályozó törvénytervezetet, amelyet április közepén terjesztett be a kormány a parlamentnek – jelentette ki Florin Citu román miniszterelnök.

A kormányfő azt követően nyilatkozott erről, hogy a múlt héten Gabriel Nasui gazdasági miniszter arra kérte a parlamentet, halassza el a tervezet erre a hétre tervezett vitáját, mert Románia állítólag nem teljesített valamennyi szükséges eljárást a jogszabály elfogadása előtt. Citu a múlt héten meglepődésének adott hangot, hogy a gazdasági miniszter a tervezet elfogadásának halasztását kérte. Időközben Nasui felülvizsgálta álláspontját és közölte, az általa vezetett minisztérium támogatja a jogszabály elfogadását. Citu hétfőn megerősítette, hogy tárgyalt parlamenti képviselőkkel és „minden marad a régiben”, vagyis ahogyan korábban tervezték, a törvényhozói testület gyorsított eljárásban fogadja el a jogszabályt.

Az április közepén elfogadott tervezet azokat, az ötödik generációs (5G) mobilhálózatok kiépítésével kapcsolatos alapelveket foglalja jogszabályba, amelyekről Donald Trump és Klaus Iohannis 2019 augusztusában a washingtoni Fehér Házban írt alá megállapodást. Bár egyik dokumentum sem említi konkrétan, a román média szerint mind az amerikai-román memorandumnak, mind a román törvénytervezetnek az a célja, hogy kizárja Kínát, illetve a kínai Huawei telekommunikációs óriáscéget a romániai 5G hálózatok kiépítéséből. A törvénytervezet szerint az 5G technológiákat gyártó cégeket a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyása alapján miniszterelnöki határozattal engedélyezik Romániában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Részvény-visszavásárlási aukciót tart júniusban a Magyar Telekom

ked máj 11 , 2021
A Magyar Telekom június 10-én tartja meg a korábban bejelentett részvény-visszavásárlási aukciót – közölte a társaság. A távközlési társaság 10,207 milliárd forint értékben tervez részvényeket visszavásárolni a részvényeseitől javadalmazás céljából. Korábban azt közölték, hogy a 2020. évi nyereség terhére fizetendő 15,311 milliárd forint osztalék, ami részvényenként 15 forintot jelent, kiegészül […]
Magyar Telekom

És még ez is...