A párizsi metróban intelligens kamerákkal ellenőrzik a maszkviselést

A párizsi tömegközlekedési vállalat (RATP) intelligens kamerákkal fogja ellenőrizni, hogy az utasok betartják-e a koronavírus-járvány miatt az általános karantén fokozatos feloldása után a tömegközlekedési járműveken kötelezővé tett maszkviselést – adta hírül a Le Monde.

A hat első kamerát hétfőtől, majd további hatot a következő hetekben a legforgalmasabb párizsi megállóban, a Chatelet-nál szerelik fel és kísérleti jelleggel három hónapon át figyelik velük az utasok maszkviselés arányát. A francia fejlesztésű maszkfigyelő kamera nem arcfelismerő algoritmus alapján működik, így nem tárol semmilyen személyekkel összefüggésbe hozható adatot, de a program automatikusan felismeri, hogy a megállóban metróra szálló emberek viselnek-e maszkot. Az RATP szerint a programmal megbecsülhető lesz, hogy az adott pillanatban hány utas tartja be az egészségbiztonsági előírásokat. “Semmilyen adatot nem tárolunk el, minden teljesen névtelen, és nem az a cél, hogy megbüntessük a szabályszegőket” – közölte a közlekedési vállalat, amely jelezte az illetékes hatóságok felé, hogy minden érvényes törvényi szabályozást tiszteletben tart, az utasokat feliratokkal tájékoztatják a kamerák jelenlétéről a megállóban.

A kamerát létrehozó Datakalab hasonló rendszert helyezett el a dél-franciaországi Cannes piacain is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Borrell is tud okosakat mondani

hét máj 11 , 2020
Az Európai Unió és tagállamai elítélik a számítógépes fenyegetés minden formáját, és elfogadhatatlannak tartanak minden olyan kísérletet, amelyek a koronavírus okozta válság kezeléséhez nélkülözhetetlenül fontos infrastruktúrák működését akadályozhatják — jelentette ki az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Josep Borrell az Európai Unió nevében kiadott nyilatkozatában elmondta, a világjárvány […]
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője

Friss, ropogós