A pápa szerint az MI elbűvölő, de félelmetes eszköz

Ferenc pápaFerenc pápa elbűvölő, de félelmetes eszköznek nevezte a mesterséges intelligenciát (MI), amelyhez szerinte „etikai algoritmusok” szükségesek.

A pápa a hét legfejlettebb ipari ország (G7) állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján a MI-ről rendezett panelbeszélgetésen szólalt fel, és több kétoldalú megbeszélést is tartott. Ferenc pápa elbűvölő, de félelmetes eszköznek nevezte a MI-t, és annak hatásáról beszélt az emberiség jövőjére. Úgy vélte, vitathatatlan, hogy a MI az emberi tudás és az ipar forradalmához vezet. Előnyként említette az ismeretekhez való hozzáférés demokratizálódását, a tudományos kutatások hatalmas előreugrását, vagy olyan munkavégzések átruházását a gépekre, amelyek megterhelők az ember számára.

Ezzel egy időben a pápa szerint a MI mély szakadékot teremthet a fejlett és a hátrányos helyzetű nemzetek, az uralkodó és az elnyomott társadalmi osztályok között, „az emberek közötti találkozás” kultúráját a „selejtezés kultúrájával” helyettesítve. Megjegyezte, hogy az ember kezdetektől fogva egyszerűbb, majd egyre fejlettebb eszközökkel segítette életét, a MI azonban – tette hozzá – sajátos eszköz, amely a gépekre bízza a döntés lehetőségét.

„Remény nélküli jövőre ítéljük az emberiséget, ha elvesszük az emberektől a döntési képességet saját magukról és életükről, és azokat a gépek döntéseitől tesszük függővé” – hangoztatta a pápa. Ezért a közvetlen emberi irányítás nélküli harci eszközök fejlesztésének és használatának betiltását szorgalmazta: „egyetlen gépnek sem szabad döntenie arról, hogy megfosszon-e egy embert az élettől vagy sem”. Az egyházfő figyelmeztetett, hogy az ember számít fejlődőképesnek, az ember képes „cselekedeteivel meglepni a világot”, a MI pedig nem egy másik ember, akivel nekünk érzelmi vagy bármilyen más függőségi kapcsolatot kell létesítenünk.

A pápa kifejtette, a nyugati világ kezdi elveszíteni az ember képviselte értékrendet. A MI-nek „jobb jövőt kell építeni, minden ember jólétének alárendelve” – mondta. Éppen ezért etikus algoritmusokat, szóhasználata szerint „algor-etikus” irányelveket, valamint a MI fölötti „egészséges politikai ellenőrzést” sürgetett.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elindult a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program

hét jún 17 , 2024
Nem egyértelműen pozitív a múlt hónapban Krausz (Kettősmérce) Ferenc vezetésével elindult Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) fogadtatása. Az NKKP a hazai tudományos kutatásokat csaknem négy évtizede támogató OTKA program átalakításával, nemzetközi sztenderdek alapján átszervezve és megnövelt anyagi forrásokkal áll a kutatók rendelkezésére. A programban 2024-ben 19 milliárd forint pályázati forrás […]
Krausz Ferenc Németországban élő magyar születésű fizikus

És még ez is...