A Nokia eladja a Vertu elnevezésű, luxustelefonokat gyártó leányvállalatát – írta hétfőn a Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap. A finn mobilgyártó 200 millió euró körüli összegért adhatja el az 1998-ban alapított leányvállalatot, amelynek értékesítéséről a brit Permira kockázatitőke-befektető társasággal előrehaladott tárgyalásokat folytat – írta az FTD. A Vertu a legdrágább mobiltelefon márka a világon, az aranyozott, drágakövekkel díszített készülékek ára akár a 245 ezer eurót (70 millió forintot) is elérheti. A luxustelefonok vonzerejét növeli az exkluzív ügyfélszolgálat, amely egyebek mellett vendéglői asztalfoglalásban vagy koncertjegyek beszerzésében segédkezik. A Nokia nem közöl üzleti adatokat a cégről, ágazati becslések szerint az éves árbevétel 200-300 millió euró körül lehet – írja az MTI.
Next Post
Antik vírusok tenyésznek a MacIntoshokon
ked máj 1 , 2012
A Sophos it-biztonsági cég nemrég statisztikai adatokat közölt az Apple Mac OS X számítógépek fertőzöttségi helyzetéről. Az adatok szerint minden ötödik Mac OS X gép tartalmaz kártevőt, mégpedig olyat, amely képes a Windows számítógépek megfertőzésére. Ez az Apple felhasználók számára nem jelent közvetlen problémát, mert az eltérő platform miatt az […]

És még ez is...
-
2022. július 8.
Jobban jár, aki kivárt: Indul a készülékcsre program 2.0
-
2012. október 10.
Magyaroknak ingyenes az első mobilkupon
-
2016. augusztus 26.
Hullámokban támad a Galaxy Note7
-
2016. június 10.
A foci EB-től vár előrelépést a Tipl
-
2023. június 15.
Elindult a Semmelweis Help tünetellenőrző alkalmazás és weboldal