A németek segítettek volna kémkedni az NSA-nak?

nsaAz informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) közreműködésével kémkedett a francia kormány és az államfői hivatal, valamint az Európai Bizottság ellen – írta csütörtökön a Süddeutsche Zeitung című német lap. A müncheni lap szerint a német kormányzat szakemberei megállapították, hogy az NSA éveken keresztül visszaélt a német partnerszervezettel folytatott együttműködés adta lehetőségekkel, és a külföldi hírszerzési feladatokat ellátó BND bajorországi lehallgató, megfigyelő állomásáról többek között a francia külügyminisztérium és az elnöki hivatal, valamint az Európai Bizottság magas beosztású munkatársai ellen kémkedett.

Ugyanakkor a Bad Aiblingban működő állomáson végzett tevékenység elemzése során csak elvétve bukkantak célzott ipari kémkedésre utaló jelekre. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint vállalatokat mindenekelőtt azért érintett az NSA tevékenysége, mert a szolgálat illegális exportügyletekre utaló adatokat keresett. A Süddeutsche Zeitung értesülésével szemben a Bild című lap az utóbbi napokban azt írta, hogy a kancellária 2008 óta tudott a rendellenességről. A Bild szerint a kormány félrevezeti a törvényhozást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Már tesztelik a Pajzs Minit

hét máj 4 , 2015
ShareTweetPinShareMegkezdődött az éles próbaüzeme a Pajzs műveletirányítási rendszer mobil változatának. A Pajzs Mini lényegében a Pajzs bevetésirányítást támogató rendszer „kistestvére”, a szoftver tűzoltógépjárművek fedélzeti számítógépein futtatható változata. A fejlesztés az Európai Unió pályázatán elnyert pénzekből valósult meg, az európai segélyhívószámra épülő Egységes Segélyhívó Rendszer projekt keretein belül. A szoftver bekapcsolja […]

És még ez is...