A németek kemények: nem törlik a Lola-díjak átadását

A Német Filmakadémia úgy döntött, hogy nem törli a Lola-díjak átadását, hanem a megszokott gála helyett inkább online közvetítik az eseményt.

A Német Filmdíjak, azaz a Lola-díjak átadását eredetileg április 24-ére tervezték Berlinben. A díjátadó ceremóniára hetvenedik alkalommal került volna sor, de megrendezése veszélybe került a koronavírus-járvány miatt – írta a The Hollywood Reporter. A filmakadémia azonban nem akart szakítani a hagyománnyal, ezért inkább úgy határozott, hogy közönség, sztárok és filmes alkotók nélküli online díjátadót tart -ugyanaznap 24-én 22.15 órai kezdéssel-, amelyet a jelöltek otthonukból követhetnek. „Bár a határok zárva vannak, veszélyhelyzet van és szeretnénk megvédeni magunkat, mégis meg akartuk találni a módját, hogy megünnepeljük a jelölteket és a győzteseket, és valami élőt és egyedit akartunk létrehozni” – mondta el Sherry Hormann, az idei gála rendezője.

Ulrich Matthes, a Német Filmakadémia elnöke hangsúlyozta, hogy még ezekben a rendkívüli időkben is meg kellett találni a módját annak, hogy az év legkiemelkedőbb filmjeit megfelelően megünnepeljék. A ceremónia házigazdája Edin Hasanovic lesz, a nyertesek összesen 3,2 millió eurónyi (1,1 milliárd forint) pénzdíjon osztoznak, amelyet új produkciókra lehet majd költeni. A díjakat a német kulturális minisztérium adja majd át jelképesen, hiszen a jelöltek és nyertesek csak otthonukból kapcsolódnak be az online gálába. Idén a legtöbb, 11 jelölést Burhan Qurbani Berlin Alexanderplatz című filmje kapta. Az 1930-as években játszódó irodalmi klasszikus adaptációja a legjobb film és a legjobb rendező díjára is esélyes. Tíz jelöléssel Nora Fingschedt társadalmi drámája, a System Crasher a díjátadó második legnagyobb favoritja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Világszinten nem jó most pc-gyártónak lenni

ked ápr 21 , 2020
ShareTweetPinShare Csaknem tíz százalékkal zuhant a hagyományos kivitelű személyi számítógépek (pc) kiszállítása a világon az idei első negyedévben éves összevetésen. Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat adatai szerint a gyártók 52 millió 238 ezer pc-t szállítottak ki a március végével záródott három hónapban, ami 9,8 […]
laptop

És még ez is...