A német hírszerzés tudott a PRISM-ről

 

A német hírszerző szolgálat (BND) valószínűleg évek óta ismeri az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) információgyűjtési gyakorlatát, erre utal, hogy több alkalommal kért német állampolgárokra vonatkozó adatokat az amerikai partnerszervezetektől – írta hétfőn a Bild című német lap. Amerikai kormányzati források szerint a német hírszerzés több esetben kért felvilágosítást külföldön – például Afganisztánban és Jemenben – elrabolt németek ügyében az amerikai szolgálatoktól arról, hogy az áldozatok kivel telefonáltak és e-maileztek elrablásuk előtt. Ennek alapján a BND-nél tudták, hogy az amerikai partnerszervezetek rutinszerűen gyűjtenek adatokat német állampolgárok elektronikus kommunikációjáról – mondták a Bild forrásai. Hangsúlyozták: a német hírszerzés azt is tudta, hogy vészhelyzetben támaszkodhat az amerikai gyűjtőmunkával keletkezett információkra, és élt is ezzel a lehetőséggel – tették hozzá. A német lap forrásai elmondták, hogy a PRISM és egy sor további program keretében világszerte gyűjtenek adatokat a nem amerikai állampolgárok Egyesült Államokon kívül folytatott elektronikus kommunikációjáról. Az adatokat rendszerint 3-6 hónapon belül törlik, az úgynevezett metaadatokat viszont archiválják. A metaadatok „az adatok adatai”, azt mutatják, hogy ki mikor kivel közölt valamit elektronikus úton — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

821 millió forint egy táblagépért

csü júl 18 , 2013
  Méregdrágán rendelnek táblagépet az orosz állami gázcég elnökének. A Gazprom pályázatot írt ki olyan személyi használatú számítógép elkészítésére, amely Alekszej Miller elnök számára egyfajta agyközpontként szolgálna. Legfeljebb 119,7 millió rubelt (több mint 821 millió forintot) lennének hajlandó kifizetnie a táblagépért, amelynek az Apple által kifejlesztett operációs rendszeren kell alapulnia, […]

És még ez is...