mínuszos.hu

A mobilszolgáltatók még nem reagáltak érdemben

ZX-81

 

A negyedik mobilszolgáltató, az MPVI Mobil Zrt. még elemzi a határozatot, és tulajdonosaival mérlegelni fogja a teendőket — számolt be az MTI. A Telenor és a Vodafone egyelőre nem kívánta kommentálni a döntést. A Magyar Telekom az MTI megkeresésére közleményben erősítette meg korábbi álláspontját, amely szerint Magyarországon jelenleg is jól működik és igen erős a mobilpiaci verseny. „A versenynek és a szolgáltatók nagyon jelentős beruházásainak köszönhetően nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan jó az ár-érték arány, valamint európai viszonylatban is kiemelkedően jó a távközlési hálózatok és szolgáltatások minősége, aminek előnyeit a fogyasztók élvezhetik” – fogalmaz a Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága a távirati irodához eljuttatott közleményében.

Vélemény
A [-] mínuszos.hu szerkesztősége úgy gondolja, hogy a mobilpiaci verseny lehetne erősebb, s az, hogy képtelenség objektíven összehasonlítani a szolgáltatók tarifáit, az nemhogy nem segíti a versenyt, de hátráltatja. Bár az állami szolgáltató létrehozását nem tartottuk/tartjuk jó ötletnek, azért egy negyedik szolgáltató belépése a piacra komolyabb versenyre ösztökélhetné a már „jóllakott” szereplőket.
-szerk-

Exit mobile version