A mobilfrekvencia-tender kavart be a hiányba

 

A tavalyi  mobilfrekvencia-tender bevételeinek eltérő elszámolásából adódóan 35  milliárd forinttal alacsonyabb volt 2012-ben az államháztartási hiány, és ezért csökkent a korábban közölt 2,0 százalékról 1,9 százalékra a 2012. évi GDP-arányos hiányszám – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A KSH által hétfőn ismertetett frissített uniós deficitjelentés szerint 2013-ban 29 482 milliárd forintos GDP mellett 796 milliárd forintos államháztartási hiány várható. Ez megfelel a kormány konvergenciaprogramjában az elmúlt héten ismertetett 2,7 százalékos idei hiánycélnak. Az Európai Unió statisztikai hivatalának hétfői közlése szerint a magyar államháztartás a bruttó hazai termékhez viszonyítva 1,9 százalékos hiánnyal zárta a tavalyi évet — írja az MTI.

Vélemény: A tavalyi mobilfrekvencia-tendert nemrég érvénytelenítette a bíróság, ami miatt felvetődhet, hogy az államnak vissza kell fizetnie a a mobilcégeknek a befizetett milliárdokat. Nem véletlenül reagált a Vodafone esetleges jogi lépéseire szinte hisztérikusan az NMHH, hiszen ha vissza kell fizetni frekvencia díjakat, azzal a tavalyi hiány nem elhanyagolható mértékben növekedne. Ez pedig katasztrófa lenne az uniós túlzottdeficit-eljárás lezárása ügyében. (-szerk-)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Ombudsman: nőjön össze, aminek össze kell nőnie

ked ápr 23 , 2013
  Szabó Máté ombudsman szerint össze kellene kapcsolni a lakcím- és a gépjármű-nyilvántartást, mert ennek hiányában előfordulhat, hogy ha az autó tulajdonosa elköltözik, a parkolási társaság a korábbi lakcímére küld értesítést a fizetendő pótdíjról, amelynek költségei időközben jelentősen megnőnek – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken az MTI-vel. A […]

Friss, ropogós