mínuszos.hu

A Microsoft lebuktatta Phosphorus csoportot

Az iráni kormányzathoz köthető csoport próbálta meg feltörni a 2020-as amerikai választásokon az elnökjelöltségre pályázók levelezését – hozta nyilvánosságra egyik blogbejegyzésében a Microsoft.

A társaság szerint idén augusztusban és szeptemberben a Phosphorus csoport több mint 2700 alkalommal kísérelte meg feltörni az elnökjelöltségre pályázó politikusok és kampányaik levelezését. De hackertámadás érte kormányzati tisztségviselők és újságírók elektronikus levelezését is. A hackertámadások négy alkalommal sikeresek voltak, de olyan email-fiókokat, amelyek elnökválasztási kampánycsapatokhoz vagy kormányzati tisztségviselőkhöz tartoztak volna, nem sikerült feltörni. A Microsoft értesítette a hackertámadások áldozatait, de az érintettek neveit nem hozta nyilvánosságra. A vállalat – a blogbejegyzésen kívül – további részleteket sem kívánt nyilvánosságra hozni. Annyit elárultak, hogy a Phosphorus megpróbálta megváltoztatni az egyes e-mailek jelszavait, vagy a felhasználók telefonszámait megszerezve próbálta meg érvényesíttetni az új jelszót és így behatolni a levélfiókokba is. Tom Burt, a Microsoft felhasználói biztonságért felelős alelnöke – aki a blogbejegyzést közzétette – úgy vélekedett, hogy a hackertámadások nem voltak „technikailag kifinomultak”. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a hackerek a célba vett személyekről meglepően sok és részletes információval rendelkeztek, ami arra utal, hogy hosszasan előkészíthették a számítógépes támadásokat.

Exit mobile version