A Microsoft a civilek mellett

GroszJuditA Microsoft Magyarország által a Non-profit Információs és Oktató Központ Alapítvány (NIOK) közreműködésével megrendezett Nonprofit Kapcsolat Napra március 26-án került sor Budapesten. Az eseményen a civil szervezetek több mint hetven képviselője fél napon át a vállalati szakemberek segítségével ismerhette meg a legújabb infokommunikációs trendeket, innovációkat és felhőalapú szolgáltatásokat. A CivilTech Szoftver Adományozói Program a NIOK és a TechSoup partnerségének keretében valósul meg. A transzparens és etikus adományozás jegyében az ICT szektor meghatározó szereplői egy olyan partnert hívtak segítségül, amely a vállalati irányelveknek megfelelően kezeli a szoftver-támogatási kérelmeket. Globális szinten ez a partner a TechSoup portál, és ennek hazai partnere a NIOK, amely a CivilTech programján keresztül teszi elérhetővé a nonprofit szervezetek számára, hogy a programban résztvevő cégek termékeit ingyen, vagy kedvezményes áron igénybe vehessék. Az informatikai termékek adományozásával a nonprofit szervezetek szűkös költségvetéséből források szabadulhatnak fel egyéb technológiai beszerzésekre vagy más programterületekre.

„Az elmúlt két évben 370 alapítványnak, nemzetközi piaci értéken számolva közel 610 millió forint értékű licencet adományozott a Microsoft Magyarország a NIOK transzparens és etikus szoftver-adományozási programjának keretében. A «Technológia a jó ügy szolgálatában» elnevezésű vállalati felelősségvállalási programunk keretében elkötelezetten támogatjuk a civil szektort, annak érdekében, hogy a mai it-megoldások és infrastruktúra lehetőségeinek kihasználásával, a civilek hatékonyan és eredményesen, innovatív társadalmi vállalkozásként szervezzék mindennapi működésüket, és így maximálisan az alapítványi missziójukra tudjanak fókuszálni” — nyilatkozta Grósz Judit, a Microsoft Magyarország marketing- és operatív igazgatója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Unit4: itt az eddigi legátfogóbb vállalati pénzügyi rendszer

szo márc 28 , 2015
A Unit4 bejelentette, a korábban Coda néven ismert Unit4 Financials legújabb, legtökéletesebb, legklasszabb változatát. A szoftver teljesen új felhasználói felületet kapott és páratlan felhasználói élményeket kínál — legalább is a gyártó szerint. A megoldás a nyitott architektúrája és hatékony API megoldása révén tökéletesen beilleszthető heterogén környezetekbe is, mivel egyéb alkalmazásokkal […]

És még ez is...