A mértékletes kávéfogyasztással túlélhetjük magunkat

kávéNapi fél és három csésze közötti kávé elfogyasztása kedvező hatással van a szív- és érrendszerre, sőt a vizsgálati csoportban csökkentette az összhalálozás és a stroke kialakulásának kockázatát is — derül ki a budapesti Semmelweis Egyetem és a londoni Queen Mary Egyetem közös vizsgálatának eredményéből.

A vizsgálatokból kiderült, hogy az összhalálozás terén 12 százalékos, a kardiovaszkuláris halálozás terén 17 százalékos, az újonnan kialakuló stroke terén pedig 21 százalékos relatívkockázat-csökkenést figyeltek meg a kávét mérsékelt mennyiségben fogyasztók körében, összehasonlítva adataikat azokéval, akit egyáltalán nem fogyasztanak kávét — idézi a tájékoztató Simon Juditot, a tanulmány első szerzőjét, a Semmelweis Egyetem PhD hallgatóját. Az MRI vizsgálatok során azt értékeltük, hogy a rendszeres kávéfogyasztásnak van-e valamilyen hatása a szív struktúrájára és működésére — mondta Maurovich-Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatóját, a kutatás egyik vezetőjét, aki kiemelte: azt találták, hogy a rendszeres, mérsékelt mennyiségű kávéfogyasztás előnyös hatással van a szívre, visszafordítja a korral járó szívelváltozásokat.

A jelenlegi tanulmányban csaknem félmillióan vettek részt, ami nagyon komoly statisztikai erőt biztosít az adatok értékelésekor – idézi a közlemény Steffen Petersent, a Queen Mary Egyetem William Harvey Kutatóintézetének professzorát, a kutatás koordinátorát. Az eredmények szerint a mértékletes kávéfogyasztás kardiovaszkuláris szempontból nem káros, sőt előnyös lehet. Ez az eddigi legnagyobb volumenű kutatás, ami a kávéfogyasztás szív- és érrendszerre gyakorolt hatásaira fókuszált – tette hozzá. Azonban nem mindegy, hogy milyen típusú kávét fogyasztunk. A kutatásban résztvevők közül legtöbben vagy őrölt kávét vagy instant kávét ittak rendszeresen – mondta Zahra Raisi-Estabragh, a Queen Mary Egyetem kutatási ösztöndíjasa. „Miközben az őrölt kávé mértékletes fogyasztása és a halálozási esélyek csökkenése között találtunk összefüggést, ugyanezt már nem tudtuk kimutatni a rendszeresen instant kávét fogyasztók körében. Ennek oka valószínűleg a két kávétípus feldolgozásában keresendő, mert különböző kémiai anyagok mutathatók ki bennük” – tette hozzá.

Maurovich-Horvat szerint fontos azt is megemlíteni, hogy negatív kardiovaszkuláris következményeket nem találtak azok körében, akik jelentősebb mennyiségben napi három csészénél több kávét isznak. Igaz azonban, hogy ebben a csoportban olyan előnyt nem lehetett megfigyelni, ami a mérsékelt kávéfogyasztók körében igazolható volt” – tette hozzá, kiemelve: a kávé az egyik legtöbbet fogyasztott élvezeti ital a világon, a szív- és érrendszerre gyakorolt hatásairól azonban keveset tudni, vagy legalábbis ellentmondásosak voltak az eddigi kutatási eredmények. A kutatócsoport a brit UK Biobank adatbázisát felhasználva 468 629 olyan felnőtt adatait elemezte, akik a vizsgálat kezdetén nem szenvedtek szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) betegségben. A kávézási szokásokat, valamint az életmódbeli sajátosságokat (dohányzás, fizikai aktivitás) részletes kérdőív segítségével térképezték fel.

A 11 évig tartó vizsgálat során a résztvevőket 3 csoportba sorolták: a kávét nem fogyasztók a résztvevők 22,1 százalékát tették ki, kávét mérsékelten fogyasztók 58,4 százalékot, míg a kávét jelentős mennyiségben fogyasztók a vizsgálatban közreműködők 19,5 százalékát jelentették. Egy résztanulmányban (30 650 egyén) értékelték a rendelkezésre álló MRI (mágneses rezonancia képalkotó vizsgálat) képanyagát is – áll a közleményben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kiskorú lányoktól zsarolt ki pornográf felvételeket: bűnhődni fog

sze febr 9 , 2022
ShareTweetPinShareVádat emeltek egy fiatal férfi ellen, aki adathalász módszerekkel több kiskorú lány közösségimédia-fiókját is feltörte, majd pornográf felvételeket zsarolt ki tőlük — közölte Pirger Csaba. A Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerint a 2003-ban született gyöngyösmelléki férfi, aki egy pécsi gyermekotthonban élt, még 2019-ben jelszóváltoztatást kérő link küldésével feltörte egy kiskorú […]
Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője

És még ez is...