A MasterCard szerint Magyarországon nem lóg ki a sorból

 

Magyarországon adottak a feltételek az érintés nélküli mobilfizetés széles körű bevezetésére – mondták el a MasterCard Europe kártyatársaság szakértői budapesti sajtótájékoztatójukon. Szetnics László, a MasterCard Europe mobilfizetésért felelős regionális vezetője kifejtette: a közelmúltban mind az NFC-telefonok, (NFC – near field communication, vagyis gyakorlatilag érintés nélküli kommunikáció), mind az azokat elfogadni képes, úgynevezett PayPass terminálok száma dinamikusan nőtt az országban, 2012 végén már 17 ezer ilyen terminál volt a hazai kereskedelmi elfogadóhelyeken. A MasterCard által jóváhagyott, NFC-fizetésre is alkalmas mobiltelefonok száma is jelentősen emelkedett, mára 20 gyártó 150 típusú készüléke kapta meg a MasterCard jóváhagyását – tette hozzá. Elmondta: független kutatások szerint 2014-ben minden ötödik mobil, azaz összesen 300 millió készülék lesz NFC-képes világszerte, ami pedig az elfogadó terminálokat illeti, 2016-ra a kereskedői egységek 85 százaléka lesz alkalmas érintés nélküli fizetésre, így a mobilfizetésre is — számolt be az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Mémmé váltak az emberséges rendőrök

pén jún 14 , 2013
  A tokiói rendőr-főkapitányság csütörtökön kitüntette két munkatársát, aki azzal vívta ki az internetezők elismerését, hogy oszlatás helyett barátságos és humoros megjegyzésekkel teremtett rendet a szurkolók között egy focimeccs után — írja az MTI. Az interneten azóta DJ Police-ként emlegetett egyik kitüntetett a június 4-én Ausztrália ellen játszott, Japán világbajnoki […]