A márciust leszámítva hasított az Euronics

Euronics kuponAz Euronics üzlethálózat árbevétele az első fél évben – a márciusi zárva tartást nem számolva – húsz százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, annak köszönhetően, hogy jelentősen nőtt a kereslet a műszaki cikkek iránt — közölte az üzlethálózatot Magyarországon üzemeltető Vöröskő Kft. Ráadásul a webshop által termelt bevételek ugyanakkor hatvan százalékkal emelkedtek éves összevetésben. Az üzlethálózat árbevétele ezzel csaknem 36 milliárd forintra emelkedett, amelyre alapozva idén az egész évet tekintve további tíz százalékos növekedésre számítanak a tavaly elért, nettó 64 milliárd forintos árbevétel után. A közleményben kitértek arra, hogy az eredmények hatására a társaság július 1-től átlagosan hét százalékkal emelte a szaküzletekben dolgozó csaknem hétszáz ember keresetét, valamint a legalább hat hónap munkaviszonnyal rendelkező munkavállalók számára hűségbónuszt is bevezetett. Ezekre az intézkedésekre az Euronics éves szinten több mint 320 millió forintot fordít. A béremelés mértékéről közölték, hogy 2021 első felében egy raktáros 300-320 ezer forintos, egy hitelügyintéző-pénztáros 340-360 ezer forintos, míg egy szakértékesítő akár 360-380 ezer forintos bruttó bért kereshetett juttatásokkal.

A veszprémi székhelyű Vöröskő Kft.-t 1989-ben alapították, tulajdonosai magyar magánszemélyek. A cég 2001 áprilisában csatlakozott az Euronics International Ltd. nemzetközi beszerzési társuláshoz, amelyhez 36 országban több mint 8800 üzlet tartozik. Az Euronics már Magyarország minden megyéjében jelen van, országszerte 67 áruházzal rendelkezik. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a kft. 2020-ban 747,15 millió forint nyereséggel zárt, egy évvel korábban 585,19 millió forint volt az adózott eredménye.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kisokos a védekezéshez: tippek a hatékony kibervédelemhez II.

sze aug 11 , 2021
A kiberbűnözők rengeteg különféle módszerrel és technikával támadják a szervezeteket. Ezért az it-biztonsági szakembereknek is számtalan eshetőségre kell felkészülniük, és szükség esetén új típusú védelmi megoldásokat beiktatniuk. Nehéz mindezt számontartani és folyamatosan nyomon követni, ám a Micro Focus szakértői szerint van megoldás. Támadási kisokos a védekezéshez A módszerek és fenyegetések […]
ZX-81

És még ez is...