A magyar tudomány ünnepe: irány a SZTAKI

SZTAKIA Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából ismeretterjesztő előadásokkal, robotos és laborbemutatókkal várja a látogatókat november 8-án, 16-án és 24-én a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI). A szervezők közleménye szerint november 8-án az ember-robot együttműködés fejlődéséről nyújt áttekintést Kemény Zsolt a Robotok a gyártásban: eszközök, munkatársak vagy versenytársak? című előadásában. Ezt követően Tipary Bence a digitális ikermodellek szerepét mutatja be a robotikában. A látogatók az előadás után robotikai demonstrációt láthatnak a SZTAKI Innovációs és Demonstrációs Terében.

Az előadások során az érdeklődők egyebek mellett betekintést nyerhetnek még a SZTAKI légi-földi robotok együttműködésével kapcsolatos legújabb fejlesztéseibe, és megismerhetik a kutatóintézet mesterséges intelligencián alapuló új kutatási eredményeit is. November 16-án virtuális bejáráson, interaktív panorámaképek segítségével tekinthetik meg a látogatók a SZTAKI kiemelt kutatólaborjait, tudományos eredményeit. November 24-én pedig Kutatási adatok Magyarországon – hozzáférés, gondozás, megosztás címmel előadást hallhatnak az érdeklődők.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Csalók ellen is használható a blokklánc technológia

hét nov 7 , 2022
ShareTweetPinShareMezei felhasználóként ugyan még nem érzékeljük, de a háttérfolyamatok révén a jövő internete már most része a mindennapjainknak – állítja Országh Örs, az Interticket Research Kft. leányvállalatának, a Blockchain Competence Center Kft. mezei ügyvezetője. A blockchain kifejezéssel többnyire még csak a bitcoinhoz hasonló kriptovaluták és az adattudomány témaköre kapcsán találkozunk, […]
Országh Örs

És még ez is...