A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hirdette meg a „Kerékpárosbarát Munkahely 2013” pályázatot, amelyen innovatív, közösségi kerékpárkölcsönző rendszerével, a TeleBike-kal díjat nyert a Magyar Telekom. A vállalat hatékonyan ösztönzi és kommunikálja is a programot, amelynek köszönhetően tavaly május és november között hatezer utat tettek meg az irodaházak között a Telekomos dolgozók kerékpáron, és ezzel hozzájárultak a fővárosi levegő szennyezettségének csökkentéséhez is. A biciklirendszert a Telekom a Csepel Zrt.--vel szoros együttműködésben valósította meg, akik a negyven biciklivel működő flotta biztosítása mellett azok szállítását és rendszeres karbantartását is végzik. Az ötletgazda Telekom a regisztrációs rendszer és a kerékpárok biztonságát nyújtó megoldások kifejlesztése mellett a telepítés innovatív, környezetkímélő jellegére is ügyelt: a kölcsönzést lehetővé tevő termináljait például napelemekkel működteti. A vállalat dolgozói 2014 tavaszától ismét igénybe vehetik a TeleBike szolgáltatását, amelyet két új állomással és további kerékpárokkal tervez kibővíteni a Telekom.
Next Post
SAP Közszféra Partneri minősítés az Enterprise Groupnak
hét jan 27 , 2014
SAP Közszféra Partner minősítést kapott az Enterprise Group, miután 2013-ban részt vett a szoftvercég közszféra programjában. Az SAP emellett 2014-re meghosszabbította a cég arany fokozatú partnerminősítését is. „Az elmúlt évben több partnerünk is megtapasztalhatta az SAP partnerminősítésünk előnyeit, a programnak köszönhetően ugyanis olyan egyedi és speciális iparági tevékenységekre szabott megoldásokat […]

És még ez is...
-
2014. november 10.
Gusztustalanul nagyot nőtt a Bónusz Brigád nyeresége tavaly
-
2019. augusztus 17.
Áremelésre kényszerülhet a Lenovo
-
2012. április 26.
Elégedett a negyedéves eredményével a Check Point
-
2016. február 2.
Putyin utasítást adott a „Google-adó” kidolgozására
-
2015. április 8.
A rEVOLUTION betört az Óbudai Egyetemre
-
2015. május 20.
Fellép: Krzanich, Nadella, Li és Yuanqing