mínuszos.hu

A magyar robotépítők köszörülhetik ki a kézilabdacsapat bukását

Budapesten és Nyíregyházán rendezik meg februárban és márciusban a Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) 2020-es válogatóversenyeit.

A tizennegyedik alkalommal megtartandó hazai minősítő versenyeket február 21-én a fővárosban és március 23-án a nyírségi megyeszékhelyen rendezik meg, utóbbi válogatóra február 23-ig még várják a jelentkezéseket – közölte Simon Béláné, az MTA kandidátusa, a RoboCupJunior (RCJ) magyarországi képviselője. A minősítést összesen öt ligában (futball, vonalkövető, színházi, labirintus bejáró és közös tér) szerezhetik meg az önállóan megépített robotjaikkal a csapatok. A két válogató győztesei május 21. és 24. között a portugáliai Guimaraes-ben – kizárólag az európai csapatok számára szervezett – EU RoboCupJunior-on, illetve a június 23. és 29. között franciaországi Bordeaux-ban rendezett nemzetközi RobotCup2020-on és RCJ2020-on indulhatnak el.

A RoboCup versenykiírása szerint a futball-ligában két-két autonóm kerekes robot játszik kétszer tízperces mérkőzést egy igazi futballpálya kicsinyített másán, a vonalkövetőben pedig egy robotnak adott idő alatt kell áldozatmentési feladatot elvégeznie egy katasztrófahelyszínt szimuláló akadályokkal teli pályán. A labirintusbejáróban a vonal nélküli labirintusban áldozatok beazonosítását és az „elsősegélynyújtást” végzi el a robot, a színháziban szórakoztató előadást mutat be az adott méretű színpadon, a közös tér ligában pedig a csapatoknak olyan programot kell írniuk, amely egy valóságos robotot és annak virtuális párját képessé teszi különböző színű tárgyak gyűjtésére és lerakására egy mentési területre a valódi és a virtuális térben is.

Exit mobile version