A Magyar Posta a Waberer’s-szel erősítene

fulfillment, raktárA Magyar Posta Zrt. és a Waberer’s csoport közös tulajdonú cég létrehozásának lehetőségét vizsgálja, amely az e-kereskedelemhez kapcsolódó teljes raktárlogisztikai folyamat kezelésével támogatná a webáruház-tulajdonosokat – jelentette be a két vállalat. A közlemény szerint a koronavírus-járvány miatt az online kiskereskedelem jelentős teret hódított, ezzel együtt az ügyfelek és vásárlók igényei is megnőttek. A Magyar Posta (Legalábbis a közlemény szerint. A -szerk- megj.) ügyfélbarát és a XXI. század követelményeinek megfelelő szolgáltatások biztosítására törekszik, ebben jelenthet előrelépést a közös vállalat létrehozása. A Magyar Posta és a Waberer’s szándéknyilatkozatot írt alá fulfillment szolgáltatás kialakításáról, a szolgáltatás kiépítésével a két társaság teljeskörű logisztikai szolgáltatást lesz képes nyújtani a vásárlói megrendeléstől egészen a kézbesítésig – közölték.

Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója a közlemény szerint kijelentette: az együttműködéssel a posta bővíti szolgáltatási köreit, támogatja e-kereskedelmi partnereit, és tovább erősíti a hazai piacon betöltött szerepét. A két cég tudása és tapasztalatai jól ötvözhetők, a posta hozza az e-kereskedelmi logisztikai tudását (Khmm, khmmm… A -szerk- megj.), a Waberer’s pedig a raktárlogisztikát. Barna Zsolt, a Waberer’s vezérigazgatója úgy fogalmazott: a Waberer’s csoport stratégiájában kiemelt helyet foglal el az e-kereskedelemben való közreműködés. A postával közös infrastruktúra és raktár kialakítása révén lehetőség nyílik arra, hogy a korábbinál versenyképesebb szolgáltatáscsomagot nyújtsanak ügyfeleiknek és meghatározó szereplők legyenek az online kiskereskedelmi piacon; céljuk a közös ügyfélkör kialakítása és bővítése.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Még a különböző fajú pókok is tudnak együtt élni

szo jún 25 , 2022
Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói eltérő társas viselkedésű pókkolóniákat vizsgáltak az Andokban, hogy megértsék, mi alakítja a különböző viselkedésű fajok elterjedését. Eredményeik szerint egy adott élőhely ökológiai sajátosságai jelentős hatással lehetnek az ott élő fajok társas viselkedésére. Vásárhelyi Zsóka és Scheuring István, az ÖK Evolúciótudományi Intézetének munkatársai, valamint Leticia Avilés, […]
pók