Magyar kutatónak magyar felhőt

Bokor József, az ELKH alelnökeA sikeres tesztidőszakot követően átadták az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) továbbfejlesztett informatikai felhőrendszerét, az ELKH Cloudot, amely Magyarország egyik legnagyobb általános célú kutatási infrastruktúrájaként áll a felhasználók rendelkezésére.

Az infrastruktúra-fejlesztés célja, hogy a hazai kutatók számára megnövelt felhőszámítási és -adattárolási kapacitások, a legmodernebb hardverek és felhőben használható szoftverek álljanak rendelkezésre, amelyek egyben támogatják a nemzetközi projektekbe történő bekapcsolódást – hangzott el az eseményen. Az ELKH támogatásával a sokszorosára növelt kapacitású ELKH Cloud ünnepélyes átadására a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) megrendezett online szakmai eseményen került sor. Bokor József, az ELKH alelnöke elmondta, hogy a tudományos felhőrendszer kialakítását a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kezdeményezte 2016-ban és a szolgáltatást a SZTAKI és a Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) indította el. A tudományos felhő kapacitásainak és szolgáltatásainak bővítésére a folyamatosan növekvő igények miatt került sor. A projektet az ELKH Irányító Testülete 2020-ban egymilliárd forinttal támogatta – tette hozzá. Bokor a nyílt megoldásokon alapuló tudományos felhő előnyei között említette többek között, hogy az élvonalbeli technológiáknak köszönhetően a felhő képes kiszolgálni az eltérő és folyamatosan változó felhasználói igényeket, ami jelentős költségmegtakarítást eredményez. A projekt legfontosabb célkitűzése, hogy európai színvonalú és kapacitású számítási infrastruktúrát biztosítson a magyar kutatók számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hol található egy autó VIN száma?

sze febr 16 , 2022
ShareTweetPinShareHasznált vagy új autó? Amikor valaki úgy dönt, hogy szeretné lecserélni a már megunt vagy elhasznált gépjárművét, akkor alapjában véve két lehetőség közül lehet választani. Vagy egy teljesen új autót vásárolunk, ami drágább, viszont teljes mértékben nyomon követhető és megbízható forrásból vesszük vagy pedig ha szeretnénk olcsóbban megúszni, akkor pedig […]
autó VIN-szám

És még ez is...