A magyar iskolák sincsenek biztonságban

TanulóA magyar iskolák sincsenek biztonságban a bűnözők akcióival szemben. Az internetes támadások száma az oktatási intézmények esetében is magas, a terhelés pedig a digitális oktatás alatt csak növekedett – olvasható a Panda it-védelmi társaság közleményében.

A pandémia nem csupán új intézkedési tervek, a digitális oktatásra történő átállás és a folyamatos tájékoztatás okán adott új feladatot az iskolafenntartóknak és vezetőknek. Mára egyértelművé vált, hogy az it-védelemmel is foglalkozniuk kell, hiszen a kiberbűnözés a hazai iskolákat is elérte. Összesen 27 magyar közoktatási intézmény, közel 2700 végpontjának statisztikái alapján az adatok azt tükrözik, hogy igen komoly veszélynek vannak kitéve az oktatási intézmények hálózatai is. Január és szeptember között ugyanis az intézményekhez tartozó összesen 510 gépen több mint 34 ezer olyan észlelést jelzett a Panda rendszere, amely mögött akár rosszindulatú támadás is húzódhatott. Ezek között adathalász próbálkozások, különböző hackereszközök és egyéb nemkívánatos programok is akadtak, de a leggyakoribb támadási kísérlet az volt, amikor a felhasználókat rosszindulatú programok linkjére való kattintásra csábították. Ez az összes azonosított támadási kísérletnek több mint nyolcvan százalékát tette ki.

Az azonosított események alapján az is kiderült, hogy a hálózatok a pandémia miatt szükségszerűen elrendelt távmunka és digitális oktatás alatt egyértelműen nagyobb terhelésnek voltak kitéve. Az észlelések száma márciusban, áprilisban, májusban és júniusban is nagyon magasra szökött. Április kivételével rendre meghaladta a havi ötezer esetet, de áprilisban is elérte a 4200-at. Az adatok azért is számítanak kiemelkedően magasnak, mert januárban és februárban, amikor még a hagyományos oktatási rend volt érvényben, 3686 és 2250 alkalmat regisztrált a Panda. Ennek egyik magyarázata, hogy a védelmi körbe bevont számítástechnikai eszközök kétharmada laptop volt, amelyet a távoktatás ideje alatt folyamatosan használtak gazdáik. Így összességében ezeken az eszközökön az oktatási intézmények bezárása ellenére felhasználói aktivitáscsökkenés nem volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nincs akadálya az INNObyte felvásárlásának

sze okt 28 , 2020
A 4iG Nyrt. megszerezte az INNObyte Zrt. többségi, hetven százalékos tulajdonjogát, miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hozzájárult a tranzakcióhoz. A 4iG szeptemberben tett kötelező vételi ajánlatot az INNObyte Zrt. és leányvállalata, az Innoware Kft. többségi tulajdonának megszerzésére, amelyet a cég tulajdonosai elfogadtak. Az akvizícióval a 4iG célja fejlesztési erőforrásainak és […]
4iG

És még ez is...