mínuszos.hu

A Maesteszinhaz.hu az Év internetes kereskedője

maesteszinhazA Maesteszinhaz.hu online áruház nyerte az Év internetes kereskedője 2015 díjat a közönségszavazás, a vásárlói tesztek és a szakmai zsűri döntése alapján – közölték a szervezők az MTI-vel. A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért szervezésében a díjat kilencedik alkalommal adták át. A többfordulós versenyben a közönségtől közel tízezer szavazat érkezett több mint 350 weboldalra, amelyek közül a legtöbb voksot kapott 20 webáruház jutott tovább. Olyan internetes kereskedőkre lehetett szavazni, amelyek magyarországi cégbejegyzéssel rendelkeznek és előző éves árbevétele nem haladja meg a 1,5 milliárd forintot – olvasható a közleményben. A második helyen a Vilagitas.eu végzett, a harmadik helyet a Hadawebshop.hu nyerte a zsűri döntése alapján.

A tájékoztatás szerint a Ma este színház online áruházat 2011-ben alapították, azóta az összes jelentős budapesti színház csatlakozott hozzájuk, és több mint százezer, amúgy üresen maradó színházi széket hasznosítottak sikerrel. Az nyertes áruház használhatja Az Év internetes kereskedője 2015 címet, valamint további díjakat is kapott, köztük a főtámogató MasterCard 500 ezer forintos fődíját.

Exit mobile version