A Lenovo hasít a régiónkban

 

Az IDC legújabb előzetes eredményei azt mutatják, hogy a Lenovo már a második helyen áll az EMEA régió PC piacán 11,1 százalékos részesedéssel. A helyezés a cég növekedésének és Oroszországban, Németországban, Dániában és Libanonban elért sikerének köszönhető, ahol a Lenovo az első helyen áll. Amikor Gianfranco Lanci, a Lenovo EMEA régiójának elnöke szerint a társaság továbbra is növekszik, és 41,7 százalékos éves szintű növekedésével jelentősen lehagyta a piacot, amely 1,63 százalékkal esett vissza. Lanci elmondta: a Lenovo ambíciói túlmutatnak a PC-ken a PC+ irányába, a tabletek és okostelefonok felé. Az elmúlt évben azzal a céllal mutatta be a Lenovo Oroszországban okostelefonjait, hogy három éven belül az ötödik legnagyobb piaci szereplő egyikévé váljon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Nem szégyen, ha a nyomtatáson spórolunk

sze jan 23 , 2013
  Nemcsak a nagyvállalatok, hanem a kkv-k költségvetésében is jelentős tételt képezhetnek a házon belül és kívül végzett nyomtatásokra fordított kiadások. Ha a kkv-k racionalizálni szeretnék nyomtatási költségeiket, akkor beruházási szemléletmódjukon és nyomtatási infrastruktúrájuk kezelésén egyaránt változtatniuk kell – állítja A nyomtatás ésszerűsítése – Beszerzési szempontok a kkv-k számára című, […]
ZX-81