A legtöbb pénzt az internetre költjük, de a tévé előtt ülünk a legtöbbet

forintHáztartásonként több mint 18 ezer forintot költenek médiára havonta a magyarok – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a háztartások médiafogyasztását és költését vizsgáló kutatásának eredményét ismertetve. A felmérés szerint az emberek átlagosan napi csaknem 300 percet tévéznek és több mint 200 percet interneteznek.

A közlemény szerint a háztartások médiafogyasztási szokásait és az azzal járó kiadásokat vizsgáló kutatás elsődleges célja az volt, hogy kiderítse, milyen típusú médiatermékekért szokott fizetni a lakosság, és ezek a kiadások milyen volument képviselnek költségvetésükben. A felmérés azt mutatja, hogy a háztartások médiaköltése átlagosan 18 140 forintot tesz ki egy hónapban. Az online médiatérben megvalósuló költések az összes kiadáson belül hatvan százalékot képviselnek. Ha csak az eseti, közvetlenül a médiaszolgáltatókhoz kerülő költéseket vesszük alapul, akkor ez az arány még magasabb, 75 százalék.

A médiaköltéseken belül a legnagyobb tételt az úgynevezett technológiai transzferdíjak jelentik – az internet-, illetve a tévé-előfizetés -, amelyeket viszont a műsorelosztó hálózatoknak fizetnek a fogyasztók. Az összes média jellegű költés 51 százalékát ezek a transzferdíjak teszik ki. A tartalomgyártóknak fizetett díjak közül a filmes streaming-csatornákra fordított kiadások összege emelkedik ki, amely az összes médiára fordított kiadás 12 százalékát teszi ki. Az előfizetési adatok szerint a háztartások 40 százaléka fizet rendszeresen valamilyen nagyobb – külföldi – szolgáltató filmes streaming-szolgáltatásért.

A nyomtatott sajtó költségei szintén az összes kiadás 12 százalékát fedik le. Ha a nyomtatott sajtóhoz számítják az online hírportáloknál a szöveges tartalmakra elköltött forintokat is, a háztartások együttesen, offline és online, a médiakiadásaik 18 százalékát fordítják ennek a szegmensnek a szolgáltatásaira. A nyomtatott lapok piacán a háztartások hatvan százaléka fizet elő újságra vagy vásárol bizonyos gyakorisággal nyomtatott sajtóterméket. Az online hírportálok esetében pedig a háztartások 32 százaléka szokott egy-egy cikk elolvasásáért, vagy előfizetésként az internetes tartalmakért fizetni: 13 százalékuk rendszeresen, 19 százalékuk pedig alkalmanként.

Összességében a megkérdezettek 38 százaléka sokallja a médiaköltéseik nagyságát. Több mint felük (55 százalék) szerint a költések összege mindent egybevetve reális, elfogadható, és vannak, akik szerint ezek az összegek nem is számottevők (hét százalék). A jövőbeni kiadásokkal kapcsolatban kevesen tervezik, hogy a médiafogyasztásra fordított összegeken emeljenek (hét százalék). A többség nem kíván a kiadásain változtatni (65 százalék), ám vannak olyanok is, akik elképzelhetőnek tartják, hogy a jövőben csökkenteni fogják az ilyen típusú kiadásaikat (28 százalék). Az NMHH szerint az inflációs nyomások a médiaszektorra is hatással vannak. A háztartások átlagosan öt százalékos díjemeléseket tudnának vállalni, ennél nagyobb mértékű áremelések már azzal a következménnyel járhatnak, hogy többen lemondanák valamelyik típusú médiafogyasztásukat.

Az NMHH által 2022-ben publikált éves Médiapiaci jelentés nagyon jelentős számokat mutat a napi időmérlegben a médiafogyasztással kapcsolatban. A különböző célkutatások és elektronikus közönségmérések eredményei szerint egy átlagfogyasztó naponta 295 percet tévézik, naponta 204 percet internetezik, naponta 152 percet rádiózik és naponta 17 percet olvas nyomtatott sajtót. Az adatok összességében azt mutatják, hogy az offline médiatermékek – nyomtatott sajtó, televízió, rádió – fogyasztása a perc adatokat összeadva 464 perc. Ehhez képest a 204 perc online médiafogyasztás már jóval csekélyebbnek mondható. Önmagában ezek a percadatok nagyon magasak, hiszen még a lehetséges párhuzamos fogyasztásokra is tekintettel az átlagos, egy főre vetített napi médiafogyasztás akár tíz órát is kitehet – áll a közleményben.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Red Hat és az Oracle bővíti az együttműködését

vas febr 5 , 2023
A Red Hat, Inc., és az Oracle bejelentette együttműködésük bővítését. Az Oracle részéről az együttműködés célja az operációs rendszerek szélesebb választékának biztosítása az Oracle felhő infrastruktúrájában. Az együttműködés első lépése, hogy a Red Hat Enterprise Linux támogatott operációs rendszerként futtatható az Oracle felhő infrastruktúrájában (Oracle Cloud Infrastructure, OCI), elősegítve ezzel azon […]
Red Hat cloud

És még ez is...