Szakemberek szerint feltételezhető, hogy külföldi kémek folyamatos hozzáféréssel rendelkeznek az amerikai hadsereg számítógépes hálózatához – hangzott el a Szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó albizottságának nyilvános meghallgatásán. A támadások kiszűréséhez a rendszerhez való hozzáférés ellenőrzése – például tűzfalak és átjárók beiktatása – helyett az adatok védelmére kell összpontosítania az amerikai fegyveres erőknek – mondta James Peery, a Sandia laboratórium információs rendszereket elemző részlegének vezetője. „Azt kell feltételeznünk, hogy az ellenség a saját hálózatunkon belül van – hangsúlyozta – A gépeinken vannak, de így is működtetnünk kell (azokat). Valahogyan meg kell védenünk az adatokat” – számolt be az MTI. Kaigham Gabriel, a DARPA kutatóintézet igazgató-helyettese szerint, habár a kormányzat milliárdokat költött hálózatai biztonságának szavatolására, azok továbbra is sebezhetők, a leggyengébb láncszemek pedig a felhasználok, a személyzeti politika. Az alacsony bérek, az előléptetések elmaradása és a fizetések befagyasztása egyre nehezebbé teszi az amerikai kormány számára, hogy felkészült szakembereket alkalmazzon. „A számítógépes szakemberek képzése hanyatlásban van az országban” – közölte.
És még ez is...
-
2019. január 16.
Életveszélyesek az elégedetlen munkavállalók
-
2018. június 21.
Pályázatot hirdet a magyarországi Safer Internet Program
-
2023. március 14.
Nem érdemes kiskaput hagyni a kódban
-
2016. január 19.
Fél éve van az ügyvédeknek
-
2012. november 26.
Dell: nem provokatív a proaktív
-
2015. június 24.
Visszapillantó tükörbe épített szemtanút dobott piacra a Mio