A KSH jelenti: nagyot nőtt a mobiladat-forgalom

A magyarországi mobilhálózat adatforgalma továbbra is folyamatosan nő, tavaly a negyedik negyedévben másfélszerese volt az egy évvel korábbinak, 167 petabyte; az adatforgalom 93 százaléka a 4G-LTE-rendszeren keresztül zajlott – derül ki a KSH negyedéves ágazati jelentéséből.

A jelentés szerint az internet-előfizetésekből származó negyedévi bevételváltozás számottevően felülmúlta az előfizetésszám bővülését. A 84 milliárd forintos árbevétel folyó áron 6,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ennek több mint a fele a mobilinternet-hozzáférési szolgáltatásból származott. A mobilinternet-előfizetésekből származó árbevétel tíz százalékkal 46,4 milliárd forintra nőtt a negyedévben. Az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ágban működő vállalkozások árbevétele 7 százalékkal 1138 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. A cégeknél teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 10,1 százalékkal 704 ezer forintra nőtt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a jelentésében kiemeli: az elmúlt hónapokban a digitalizáció még inkább felértékelődött a koronavírus-helyzet miatt, az internethasználat a mindennapok szerves részévé vált. Az internet-előfizetések száma 2020 negyedik negyedévének végén 10,4 millió volt, 1,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az előfizetések több mint 97 százalékát tíz szolgáltató biztosította. A piac koncentrációja tovább fokozódott, miután a szektor egy nagyobb piaci átrendeződésen esett át: szolgáltatók szűntek meg vagy olvadtak be más szolgáltatókhoz.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Startra kész a Műegyetem negyedik, saját fejlesztésű miniműholdja

pén márc 19 , 2021
ShareTweetPinShareA tervek szerint szombaton startol Bajkonurból a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatóinak és oktatóinak új űreszköze, a SMOG-1 zsebműhold. A SMOG-1 műholdat egy Fregat végfokozattal szerelt Szojuz-2 rakéta juttatja a világűrbe – közölte a BME. Az orosz rakéta startja magyar idő szerint reggel 7:07-kor lesz. A rakéta 18 […]
Szputnyik

És még ez is...