A közösségi média széttépi a családokat

A közösségi média megadja nekünk azt a szabadságot, hogy bármikor és bárhonnan kommunikálhatunk az ismerőseinkkel. Ennek a szabadságnak azonban ára van: elvakít bennünket a látszólag boldog digitális életünk miközben gyakran észre sem vesszük, hogy ez az online világ milyen módon és mértékben veszélyezteti és károsítja a valós kapcsolatainkat — legalábbis ezt a borús tanulságot vonták le a Kaspersky kutatói.

A Kaspersky által készített legújabb kutatás szerint az emberek harmada kevesebbet beszél személyesen a hozzátartozóival. A szülők egyötöde azt is elismeri, hogy sérült a kapcsolatuk a gyerekeikkel, miután kompromittáló helyzetben látták őket a közösségi platformokon. A lájk vadászat érdekében az emberek hajlamosak alkoholos befolyásoltság alatt olyan fotókat megosztani magukról vagy másokról, ami kényes (például meztelenek), ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, hogy a közösségi média hatással lehet a valós, offline kapcsolatokra is.

Minden ötödik szülő szembesült már azzal a problémával, hogy romlott a gyerekeikkel a viszonyuk, mert előnytelen helyzetben jelentek meg a közösségi médiában. Ezzel szemben a szülők csupán 14 százaléka számolt be arról, hogy bosszantotta gyereke online viselkedése. A felmérésben részt vevők 16 százaléka vallotta be, hogy megingott házastársi vagy élettársi viszonya a közösségi médiában megjelent bejegyzések miatt. Barátokkal, családtagokkal és a kollégákkal szerteágazó kapcsolatainkra folyamatosan hatással van, hogy mennyit kommunikálunk velük a kibertérben, a személyes kommunikáció hátrányára. Számokra lebontva elmondható, hogy a megkérdezettek 31 százaléka a szüleivel, 33 százaléka a gyerekeivel, 23 százaléka a partnerével és 35 százaléka a barátaival beszél kevesebbet szemtől szemben, mivel a közösségi médián keresztül könnyebben tud kapcsolatot tartani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Rekeszes switch a Zyxel-től

ked jan 24 , 2017
ShareTweetPinShareBemutatta új switch modelljeit a tajvani Zyxel. Az XGS4600 névre keresztelt sorozat a rekeszes elrendezéssel biztosítja a folyamatos csatlakozást és sávszélességet. Az új premium switch eszközök a beépített aktív készenlét funkciónak köszönhetően alkalmi erőforrásként is képesek üzemelni a hálózat fő erőforrásának meghibásodása esetén. Az új XGS4600 switch sorozat a korábbi […]

És még ez is...