Indulhat a Jedlik-terv

A kormány elfogadta a szellemi tulajdon védelmére irányuló nemzeti stratégiát, a Jedlik-tervet, amelyet a Magyar Közlönyben ki is hirdettek, a kormány egyúttal intézkedett a szellemi tulajdon védelmének nemzeti fejlesztési programja elkészítéséről. A stratégiában meghatározott célok megvalósulása érdekében a kormány felhívta a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy – a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke útján – a nemzetgazdasági, valamint a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával készítsen előterjesztést a szellemi tulajdon védelmének nemzeti fejlesztési programjáról. A kormányhatározat mellékletében kiadott Jedlik-terv a 2013 és 2016 közti időszakra szól. Négy pillére közül az első az iparjogvédelem, amely ma már stratégiai tényező. A biotechnológiától és az infokommunikációtól a környezetvédelmi technológiákon át a dizájnerek tevékenységéig számos olyan terület van, amelyen szellemi tulajdon nélkül a vállalkozások ma már nem boldogulhatnak. A második pillér a szerzői jog. A digitális fejlődés, az infokommunikációs technika és az internet térhódítása alapvetően új feltételeket teremtett ebben a körben, így új szabályozási modellek szükségesek. A harmadik pillér azt vázolja fel, hogy a szellemi tulajdon védelmét a nemzet- és gazdaságpolitikai kitörési pontokra kell fókuszálni. A negyedik pillér a szellemi tulajdont védő intézményrendszerrel foglalkozik. Kormányzati szinten ez a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik, de a központi szerepet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala tölti be. A Jedlik-terv eszközeit – az emberi és anyagi forrásokat – a hivatal biztosítja — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyar Telekom Fenntarthatósági Nap: megérinteni a szülőket

csü szept 26 , 2013
ShareTweetPinShareSzeptember 28-án hatodik alkalommal rendez Fenntarthatósági Napot a Magyar Telekom. Az első, külső színpadi programpont a szülőket „megérintve” arról szól, hogy milyen hatással van a médiafogyasztás a gyerekeink értelmi és érzelmi fejlődésére. A beszélgetőtársak többek között: Kádár Annamária gyermekpszichológus, a Mesepszichológia könyv szerzője, Gyurkó Szilvia az UNICEF Magyar Bizottságának emberjogi […]
ZX-81

És még ez is...