A McKinsey and Co. friss kutatása szerint a magyar vállalkozók két szempontból tartják nagyon előnyösnek az internetet: segít a nagyobb piaci hozzáférés elérésben, illetve a költségek csökkentésében. A felmérés szerint a honlappal nem rendelkezők 63 százaléka soha nem gondolt saját weboldal létrehozására, s még az online jelenléttel rendelkező vállalatok 47 százalékáról is elmondható, hogy bármiféle offline és online marketing nélkül bonyolítják üzletüket. A magyar mikro- és kisvállalkozások alig három százaléka vezet saját blogot, és csupán öt százaléka hozott létre saját profilt valamely közösségi oldalon. A kutatás kimutatta azt is, hogy a cégek egy részének az egyik legfőbb ellenérve az internetes jelenléttel szemben az idő- és tőkehiány, míg másik részük úgy látja, hogy egyáltalán nincs szüksége termékeinek és szolgáltatásainak kommunikációjára. Heal Edina, a Google magyar irodájának vezetője az egy évvel ezelőtt indított, a vállalkozások webes megjelenését elősegítő Neten a cégem programról elmondta, több mint tízezer kisvállalkozó csatlakozott hozzá, s támogatásával háromezer kisvállalkozás hozott létre weblapot – írja az MTI.
Next Post
Magyar kormányzati honlapokat támadott az Anonymous
sze febr 15 , 2012
Egy hét alatt két magyar kormányzati honlapot ért túlterheléses támadás. Ezzel Magyarország is felkerült az Anonymous hacktivista hálózat térképére, avagy a ‘magas röppályájú ionágyúk’ célkeresztjébe. A több háttéranyagot, interjút és hivatkozást is magában foglaló összeállítás ide kattintva olvasható.

És még ez is...
-
2014. augusztus 22.
Meg fogsz döbbenni: a világ informatikája számokban V.
-
2012. április 27.
Webre kerül a moszkvai tömegközlekedés
-
2017. április 15.
Már több gépen van Android, mint Windows
-
2013. július 9.
Újít a CompLex Kiadó
-
2015. október 22.
Meg fogsz döbbenni: a világ informatikája számokban XXXIII.