A kínai hadsereg készül a kibernetikai hadviselésre

 

A kínai hadsereg készül a kibernetikai hadviselésre, amely magába foglalja a műholdak elleni támadásokat, illetve katonai és polgári szakértők bevonását a “népi” jelzővel ellátott digitális háborúba – írta egy kínai védelmi jelentést idézve a The Washington Free Beacon elnevezésű amerikai hírportált az MTI. A kínai számítógépes és távközlési hadviselés terveivel kapcsolatos új részletekre a sanghaji védelmi kutatóintézet négy mérnöke által készített jelentésből derült fény, amelyet egy amerikai védelmi illetékes szerint a minap köröztettek amerikai katonai és hírszerzési körökben. “A kibertechnológia fejlődik tovább, és a kiberháború csöndesen megkezdődött” – áll a jelentésben, amely szerint a kínai hadsereg korszerűsítése szempontjából létfontosságú, hogy képes legyen kiberháborút folytatni az űrben is. “A kiberhadviselés olyan része a háborúnak, amely hasznosítja az űrtechnológiát, egyesíti a kibertechnológiával, és ellenőrzése alatt tartja a kiberteret” – olvasható a jelentésben, amely szerint mivel az informatikai és távközlési rendszerek működtetése műholdakra épül, “az űr bizonyosan a fő terepe lesz a kiberhadviselésnek” — áll a jelenésban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Az LG U+ kereskedelmi lte advanced szolgáltatást indított

pén aug 2 , 2013
  Az Ericsson egy ultranagy sebességű LTE-Advanced (LTE-A) kereskedelmi szolgáltatási hálózat sikeres telepítését jelentette be helyi vállalatán, az Ericsson-LG-n keresztül a dél-koreai vezeték nélküli szolgáltató, az LG U+ számára. Az LTE-A kereskedelmi bevezetésével az LG U+ nagysebességű mobil szélessávú szolgáltatásokat képes nyújtani; többek között nagy felbontású videó-, hang- és adatátvitelt, […]

Friss, ropogós