A K&H laptopokkal segített a pedagógusoknak

Horvath-Magyary-NoraA K&H Bank tavaly közel száz laptopot adott a hátrányos helyzetű kistérségekben lévő iskoláknak, hogy ezzel is segítse a pedagógusok munkáját. A K&H a 2014/15-ös tanévben azért döntött a laptop pályázat meghirdetése mellett, mert a pedagógusi visszajelzések szerint a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőre való felkészítésben is nagy szerepe volt a szemléltető oktatásnak. A megkérdezett iskolaigazgatók szerint az ideális az lenne, ha valamennyi pedagógusnak lenne saját laptopja, de már azzal is elégedettek lennének, ha két tanár osztozna egyen. Jelenleg a jobban felszerelt iskolákban is három-négy pedagógusra jut egy laptop, de van, ahol nem is tudnak eszközt biztosítani.

A K&H az elmúlt tanév végén közel száz, hátrányos helyzetű – Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Békés, Hajdú-Bihar, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Heves, Csongrád és Nógrád megyei – kistérségben lévő iskolának juttatott pályázat útján laptopokat, hogy azokat a pedagógusok oktatási célokra használhassák. Elnyerésükhöz a tanároknak pályázati munkájukban azt kellett megtervezni, hogyan építenék be a tantervbe a pénzügyi oktatást a laptopok segítségével. „A nyertes általános iskolák idén júniusban megkapták az eszközöket, így azokat a most indult tanévben már használni tudják a pedagógusok” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kimittyub: Bánki Beni a legnagyobb sztár

sze szept 23 , 2015
Bánki Beni, a 15 éves pécsi slammer nyerte meg a Ki Mit Tube idei versenyét. Magyarország egyetlen, s így persze a legnagyobb online videó-versenyének győztese két hónap alatt szerzett országos ismertségére építve a jövőben nem csak a saját korosztályát, de az idősebb generációkat is meg kívánja szólítani slamjeivel és verseivel. […]

És még ez is...